MEGMENTETTÉK AZ ÉLETÉT, KÉSŐBB EMBERT ÖLT

A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.

Tavaly szeptemberben magára gyújtotta házát Tiszasülyön az férfi, aki nemrégiben megölt egy férfit és élettársát Tószegen.

Akkor a tűzhaláltól szomszédja mentette meg, aki nem is sejtette, hogy a sikerrel járt életmentésnek ilyen tragikus következménye lesz.

Álmukban ölte meg a gyilkos az őt otthonukba befogadó férfit és élettársát. A fejüket fejszével és konyhakéssel ütlegelte. A férfi mindezt azért tette, mert az ott lakó nő előző nap felszólította őt, hogy a lakhelyükről költözzön el.

A helyiek a tragédia kapcsán megdöbbenve nyilatkoztak televíziónknak.
A férfi a gyilkosság elkövetését követően a helyszínről ismeretlen helyre távozott, őt elfogatóparancs alapján tudta csak kézre keríteni a rendőrség. Rokonainál, Bugyi településen bujkált. Szörnyű tettéről nem számolt be rokonainak, úgy tartózkodott házukban. A hozzátartozók sokkot kaptak, miután a rendőrség gyilkosság elkövetésének gyanúja miatt vitte el a házukba befogadott rokont.

A gyilkossági ügyben az illetékes bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a férfi letartóztatását.

A tiszasülyi szomszéd felesége, akinek a férje korábban kimentette a későbbi tószegi gyilkost a tűzből, lesújtva nyilatkozott stábunknak.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek