ARANYLAKODALMAT TARTOTTAK

Karas Lajossal és feleségével beszélgettünk otthonukban arról, hogy mi az ötven éves házasság titka, hiszen nem régen aranylakodalmat ülhettek.

Nehéz egy riportban felidézni 50 évet, de igyekeztünk a jelentősebb állomásokat megbeszélni a házaspárral.

- 1972. november 11-én esküdtünk. Azelőtt egy évvel találkoztam a férjemmel. Nekem a Tégláson a munkahelyem vendéglátóipar volt, amiben tanuló voltam, és ők oda bejártak ebédelni - kezdi Julika néni, aki téglási, férje bucsai születésű.
Karas Lajosnak első pillanatban megtetszett Julika kedvessége és szépsége, így hamar megvolt lánykérés.

- Tégláson odamentem az apukájához, hogy szeretném feleségül venni a lányát. A papa igent mondott. Julikát sem érte váratlanul a lánykérés, megbeszélte előtt velem. Elmentünk gyűrűt venni, de akkor sajnos nem kaptunk az ujjunkra valót, csak később.
- November 11-én volt Tégláson a templomban volt az esküvő. S most nagy élmény volt számukra, hogy ötven év után a karcagi templomban Nt Koncz Tibor esperes előtt is megerősítették esküjüket.
- A házaspár esküvő után Bucsára, majd Karcagra költözött.
- Bucsára kerültünk pár hónapra. De sajnos, hogy meghalt az apósom, akkor megváltottuk az öreg házat. Nem tudtuk kifizetni abban az időben, mert hét testvér volt, így Karcagon kerestünk menedéket. Jöttek a gyerekek, nőttek, és kénytelenek voltunk bejönni ide és megvettük ezt a félkész lakást, s befejeztük, ahogy szerettük volna.

- A Karas házaspárnak három gyereke született: Lajos 1973. szeptember 11-én, Elvira '76. szeptember 11-én, Judit '81. július 24-én.
- Nagyon jó testvérek, nagyon jó három gyereket neveltünk, ez biztos - jelenti ki a férj. A mama volt a szigorúbb, én engedelmes voltam hozzájuk. Ha valaki rossz jegyet hozott, akkor én alá tudtam írni, de nem sok rossz jegyet kellett.
- Itthon mindenkinek megvolt a feladata, tartottunk jószágot is, és ugye Lajos már nagyobb volt, ő etette a jószágot, betüzelt, rendezte a két lányt, úgyhogy megvolt mindenkinek a maga dolga. Így mi nyugodtan dolgozhattunk. Én a Györffy István Általános Iskolában dolgoztam a konyhán 15 évig. Nagyon szerettem ott lenni. Csak közbejött egy súlyos betegség, így ott kellett hagyni a munkát.

- Én a Hage-ban voltam gépkezelő a magtisztítóba, meg targoncás, mikor mit kellett csinálni. Itthon azért gazdálkodtunk, de a feleségemnek a konyhában is segítettem, tízéves korom óta főzök, de a mama főz jobban, hiszen ő szakács - vallja be a férj.
- Kiderül, hogy az ötven év alatt, ahogy szokták mondani az idősebbek, kanál, tányércsörgés nélkül nem múlik el sok helyen. Karas Lajoséknál is akadtak néha kisebb gondok, de azt mindig megoldották. A víg kedély, a viccelődés ma is megvan kettőjük között. Imádják unokáikat, akik körülrajongják őket.

- Minden héten jönnek kétszer-háromszor, úgyhogy a hétvégék nem múlnak el család, gyerek nélkül. Úgy készülünk állandóan, hogy mindig mire jönnek, legyen valami az asztalon. Azt mindketten határozottan kijelenthetjük, hogy mindegyik unoka egyformán kedvenc. Nyilvánvaló, hogy első unoka az első unoka mindenkinél, de kedvenc unokánk nincs, a nagyfiútól a kislányig mind hat egyforma kedves szívünknek.

- Az aranylakodalomra is közösen készült a család, nem akarták a gyerekek titokban szervezni.
- Vártuk mi is, a gyerekek is, hogy csináljuk meg ha már a Jóisten így adta, hogy elértük. Ott a fogadalomtételben megerősítettünk sok dolgot a templomban. Az elmúlt ötven évnek a titkát, talán abban látjuk, hogy menni kellett dolgozni, azon nem volt gondolkodási idő, hogy jaj Istenem, most veszekedjünk, ne veszekedjünk, vitatkozzunk, ne vitatkozzunk. Összhangban voltunk, a napok meg jöttek-mentek, hazajöttél, a gyerekekkel foglalkoztál, kikérdezni az iskolából, végezni a házimunkát.

- A szülők a gyermekeik pályaválasztásába sem szóltak bele, elmondták véleményüket, amit volt, aki megfogadott.
- Nagyon nem szóltunk bele, mert ki mit szeretett volna. Elvira például cukrász szeretett volna lenni, de nem vették fel Szolnokon, így tanár lett belőle. Lajos mindig katona szeretett volna lenni. Ő katona is volt, jelenleg itthon van és hasonló területen dolgozik. Van katona a családban, mert a fia az lett. Juditkának meg a kereskedelem tetszett. Én dolgoztam a Delicat ABC-ben, és iskolából mindig bejöttek Elvirával hozzám. Ő mindig takarított a boltba, meg szeretett a vevőkkel foglalkozni. Végül is ezt látta, hogy ott mindig rendnek, tisztaságnak kell lennie, így otthon is ezt tette - árulta el Julika néni, aki a gyermekeinek mindent megvarrt a nadrágtól kezdve blúzokig, szoknyákig. Szerette ha csinosan jártak a lányok.

- 50 éves fogadalmuknál a 75. házassági évfordulót kívánta a család, mi is ezt kívánjuk és jó egészséget mindkettőjüknek.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.