FELÚJÍTOTTÁK AZ UTAT

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában megújult a 3217-es jelű Kunhegyes-Tiszaszőlős összekötő út 4,079 kilométeres szakasza.



A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a STRABEL Konzorcium hazai forrásból bruttó mintegy 754,5 millió forintból készítette el a beruházást, amely a Tiszaszentimre előtti útszakaszt érintette.

A Tiszaszentimrén megtartott ünnepélyes átadáson avató beszédet mondott F. Kovács Sándor, városunk és térségünk országgyűlési képviselője. Beszédében elmondta, hogy innentől kezdve egy új, jó minőségű úton közlekedhetnek a Tiszaszentimre és Tomajmonostora szakaszán járó autósok.

-Fontos nap a mai a Tisza-tó térségében élők számára. Négy kilométer hosszan újult meg a Kunhegyes-Tiszaszőlős közötti út, Tiszaszentimrét és Tomajmonostorát
összekötő szakasza. Egy jelentős lépést tettünk afelé, hogy óvodáinkat, iskoláinkat és munkahelyeinket kiváló úton, biztonságos módon lehessen megközelíteni-mondta el a képviselő.

Az átadón jelen volt még és köszöntőt mondott Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Konczúrné Tóth Ibolya, Tiszaszentimre polgármestere. A beruházás részleteit Vántsa Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója ismertette, valamint a fejlesztést Vidó Zoltán, a STRABAG műszaki vezetője jelentette készre.

Mint megtudtuk, a kivitelező a burkolatmarást követően, ráépítéses technológiával erősítette meg a pályaszerkezetet. A profilmarás után a tükörképzés a meglévő mart aszfalt terítésével történt. A felújított szerkezetre georács került, majd a mechanikai stabilizációs réteg beépítését követően a felületre kötőréteget, valamint kopóréteget
helyeztek. Sor került még padkaépítésre, valamint felújították a buszmegállókat is.

A felújított útszakaszon új, tartós útburkolati jeleket festettek fel és a KRESZ táblákat is kicserélték. Az úttestről történő víz kivezetése érdekében, ároktisztítása is sor került.

Ahogyan az átadón elhangzott, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújult 3217-es jelű Kunhegyes-Tiszaszőlős összekötő út 4,079 kilométeres szakasza minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet.

A beruházás megvalósulását követően nő a
forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is várhatóan, rövidülés lesz tapasztalható.