Galambkiállítás után

A Karcagi Galambtenyésztő Egyesületet tagjai mutatkoztak be galambjaikkal a Városi Sportcsarnokban.



Mint Bazsó István elnöktől megtudtuk, 1954-ben pár lelkes galambász alakította meg a Karcagi Galambtenyésztő Egyesületet.

Tagjaik rendszeresen részt vesznek országos, területi, és egyesületi rendezvényeken, kiállításokon, ezeken változó létszámban, de jelentős galambkollekcióval. Most 37 tenyésztő közel négyszáz galambját hozta el a kiállításra.

- Kiállításaikat a Városi Sportcsarnokban rendezhetik, ehhez Karcag Városi Önkormányzat nyújt segítséget azzal, hogy megkapjuk a csarnokot, amit köszönünk - mondta az elnök, aki szólt arról is, hogy feladatuknak tartják a a kisállattenyésztés, ezen belül a galambászat minél szélesebb körben való megismertetését, népszerűsítését a fiatalok között.

A galambászat népszerű a fiatalok között, a mostani díjazottak között is vannak diákok.

A verseny győztesei: a tenyésztői 6-os csapatversenyt nagytestű galamboknál Sóti Gábor Ákos (Karcag) nyerte, II. Kiss Ernő (Karcag), III. Coher János (Körösladány) lett. A díszgalamboknál Baranya Géza (Kisújszállás) végzett első helyen, II. Bosnyák Imre (Karcag) lett. A 6-os csapatverseny nagytestű alakgalamb versenyén első lett Váradi István (Ecsegfalva), II. Bazsó István (Karcag), III. Kiss Gábor (Tiszafüred), míg a díszgalambok versenyét ugyanebben a kategóriában H. Tóth János (Karcag) nyerte galambjaival és övé lett a II. hely is, III. helyen Donkó Szilvia (Karcag) végzett.