Refis sikerek

Kiskunhalason rendezték meg a Református Iskolák Országos Sakk- Asztalitenisz és Gyorstollas bajnokságát, melyen a Karcagi Nagykun Református Gimnáziumból is voltak indulók.

A részletekről Demeter Nórát kérdeztük, aki gyorstollaslabda sportágban aranyérmes lett, míg testvére Zsuzsa ezüstérmet szerzett. Asztaliteniszben ezüstérmes lett Czombos Bence, sakkban Rózsa Zoltán bronzérmet szerzett.

Nóra kedvence a gyorstollas, rajta és testvérén kívül még ebben a sportágban versenyzett a refi színeiben Kiskunhalasan Cséti Gabriella, Varga Dzsenifer, Fórizs Fanni és Vajó Andrea.

A döntőben a körmérkőzés során a Demeter testvérek szoros küzdelméből Nóra került ki győztesként, ami nem szegte kedvét Zsuzsának a következő versenyen való indulásra, hiszen a játék során inspirálják egymást.

A fiúk mezőnyében csak Czombos Bencének és Papp Bálintnak sikerült a csoportból továbbjutniuk,

de a refisek csapatát erősítette még Seres Gergely, Szabó Mihály és Sebők Lajos, akik a 9-12. helyért játszhattak, ebből Gergő került ki győztesen.

Asztaliteniszben a Czombos Bence és Vál Tamás alkotta csapat a döntőbe jutásért nagy küzdelemben maradt alul, s bronzmeccs sem sikerült, a negyedik helyen végeztek. Egyéniben Czombos Bence viszont ezüstérmes lett.

A Sakkban Rózsa Zoltán versenyzett karcagi színekben, s bronzéremmel térhetett haza.