Kiskulcsosi bál 2018

A bálon részt vett Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő úr, Dobos László Karcag város polgármestere, Szepesi Tibor a választókörzet önkormányzati képviselője is.

A szervezők és a jelenlevők, mind elégedettek voltak a magas színvonalon kivitelezett bált és a nemes célt kitűzött rendezvényt illetően, ahol a befolyt összegből idén, az iskola kerítésének megújítása a cél.


Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő úr a Karcag Televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy minden ilyen rendezvény nagyon hasznos, hiszen a közösségerősítő szerepe mellett, jótékonykodásra is nyílik lehetőség. Idén az iskola kerítésének megújítására gyűjtenek, ami igazán hasznos célkitűzés.


Dobos László Karcag város polgármestere nyilatkozatában elmondta, hogy Karcag városa nagyon sok alapítvánnyal büszkélkedhet és mindegyiknek mindig igazán nemes célkitűzései vannak, ahogyan a mai rendezvény kapcsán is látható.
Emellett a városvezető szót ejtett arról is, hogy az adventi időszak megkezdtével a város különböző pontjai elhelyezett ünnepi hangulatot varázsoló díszek, majdan programok is ünnepélyesebbé teszik ezen időszakot, a város lakói számára.
Szepesi Tibor a választókörzet önkormányzati képviselője, nyilatkozatában elmondta, hogy mennyire fontos az iskola mindannyiunk számára.

Közösségkovácsoló és közösség összetartó szerepe miatt is. Ebben van a pedagógusok, a szülők és a tanulók segítségére az Önkormányzat, a Tankerület és természetesen a körzet is, ami mindig támogatólag áll ki Karcag város oktatási intézményeinek törekvései mellett.


Futóné Szabó Margit a Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézmény tagintézményvezetője arról szólt, hogy az idei évben is nagyon hasznos dologra gyűjtik a pénzt, hiszen a kerítés megújítása már időszerű. 25 évvel ezelőtt pontosan ezek miatt a dolgok miatt hozták létre az alapítványt, hogy az iskola és a tanulók tárgyi feltételeit javítsák.


Az idei bál különlegessége a díszítés volt, ami a jégvirág hangulatát tárta a bálozók elé-mondta el a tagintézményvezető asszony.
Plósz Csilla Margit a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője nyilatkozatába elmondta, hogy a mai bál a nyitórendezvénye a decemberi időszaknak az iskolák életében, de természetesen a tagintézmények falai közé is becsempészik az ünnepi hangulatot. Ajándékokcsomagokat kapnak a gyerekek és ebben az időszakban meghittebb és hangulatosabban telnek a hétköznapok a gyerekek számára, amihez a szülők segítsége is nagyban hozzájárul-mondta el Plósz Csilla Margit intézményvezető asszony. Brehó Mónika