Kolbászízesítő verseny

Tizenkilenc, többségében karcagi csapat, de érkeztek versenyzők Erdélyből és Gyuláról is a szombati karcagi kolbászízesítő versenyre,

míg a házi pálinkák versenyén a zsűri az előzetesen benevezett 33 pálinkát értékelte. Mint dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megnyitójában elhangzott, ez a mostani csípős, száraz hideg ideális a disznótorokhoz, melynek most van itt az ideje. Ennek egy része az első alkalommal megrendezett karcagi kolbászízesítő verseny is, ahol a hagyományokat megőrző idősebb csapatokkal és az ifjabb nemzedékekkel is találkozhatunk, akik a családi receptek alapján készítik a kolbászt. Ez ma is kétféleképpen készül a Nagykunság fővárosában, a hagyományos fűszerezéssel só, bors, fokhagyma és őrölt paprikával készül, míg a fehér kolbászba nem tesznek őrölt paprikát.

- Egyre népszerűbbek a gasztronómiai rendezvényeken, fesztiválokon a régi receptek, a hagyományos kézműves ételek és italok is, ezek a karcagi rendezvényen is megjelentek, így a fesztiválra látogatók belekóstolhatnak a családi receptek és a magyar konyha ízvilágába is, amelyre büszkék lehetünk - mondta a tárcavezető megnyitójában.

- Minden évben ilyentájt szeretünk kedveskedni a vállalkozó szellemű versenyzőknek és a látogatóknak. Első ízben gondoltuk, hogy maradva a disznótoros hagyományainál, kolbászízesítő versenyt szervezünk a már hatodik házi pálinka verseny mellé. Úgy gondolom, minden adott az igazi jó programhoz. Kívánok mindenkinek eredményes versenyzést, - mondta köszöntőjében Dobos László, Karcag város polgármestere. A csapatkapitányokkal való koccintás után kezdetét vette a verseny, ahol a csapatok hagyományos ízesítésű, karcagi kolbász mellett töltöttek erdélyi fűszerezésűt, savanyú káposztával töltöttet, de gyulai és békéscsabai módra is sült itt kolbász. A zsűri elnöke Zsolnay Gábor Venesz-díjas mesterszakács, főiskolai oktató-tanár volt, míg a pálinkákat - a legtöbb szilvából készült, de volt kökény, köményes, dió, körte, meggy, szőlő is - a dr. Oroszné dr. Prekop Erzsébet, a Pálinka Nagykövete vezette zsűri értékelte. A nap során kulturális programok is várták a gyerekeket és felnőtteket.