SE ÉSZ, SE IZOM

Balfácán módon próbált ellopni egy vaskerítést egy férfi Törökszentmiklóson. Ugyanis fényes nappal az út közepén egy bevásárlókocsira helyezve tolta azt.

Tettével nagy feltűnést keltett, és a tulajdonos is észrevette őt, követte, majd a méhtelepnél rászólt, hogy vigye vissza a kerítést, mert az az ő tulajdona. A tolvaj visszafordult és visszavitte. Ekkor derült ki, hogy a tolvaj nemcsak észben, de izomban sem volt a helyzet magaslatán, hiszen alig bírta leemelni a kerítést a bevásárlókocsiról, hogy visszategye a helyére. Mindez jól látszik azon a felvételen, amelyet a károsult készített az eset közben.

A szemtelen tolvaj a méhtelephez igyekezett, valószínűsíthető, hogy pénzzé akarta tenni a lopott vasat. A helyiek szerint a tettes hajléktalanként él és drogproblémákkal küszködik.

Barga Mihály
- Hallottam, hogy egy kaput ellopott nappal, sőt még a rendőrök is jöttek vele szembe és meg se állították. Nekem mondták az ismerőseim, hogy hallottam- e, hogy mit csinált. Én nem úgy ismertem, hogy nappal bárhová is bemenjen. Kukázik, folyamatosan jár mindenfele egész Törökszentmiklóson. Én nem gondoltam volna, hogy ilyeneket csinál, főleg nappal.

Ez a férfi szintén ismeri az elkövetőt. Elmondása szerint a tolvaj súlyos drogfüggőséggel küzd.


- Megy mindenhova a drog miatt. Kábítószeres és ez hajtja. Sokszor nem is tudja, hogy mit csinál. Nem tud gondolkozni. Én már beszéltem vele, néha azt sem tudja, hogy mit akar mondani. Megy, megy és csak az hajtja, hogy tudjon szerezni magának pénzt meg anyagot.

Narráció: A vaskerítés tulajdonosa több száz méteren keresztül követte a tolvajt, amikor azonban a méhtelepre ért volna a zsákmánnyal, rászólt, hogy tolja vissza hozzá mert ez az ő tulajdona. A férfi eleget tett a kérésnek. Egy helyi lakos elmondta, ő biztos nem lett volna ilyen türelmes ebben a helyzetben.

Hagne Bálint
- Én nem tudtam volna megállni az úr helyében, hogy végig kamerázzam. Kihívtam volna a rendőröket, hogy az én tulajdonomat más tulajdonával elorozza, bármiféle lelkiismeret-furdalás nélkül. Én az ilyet nem tűrném meg a társadalomban. Nekem ez a véleményem erről.

A rendőrség szabálysértési eljárást indított a törökszentmiklósi tolvaj ellen. Az eset körülményeit még vizsgálják.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.