Print this page

A Karcagi rendőrök őrizetbe vették a rablás feltételezett elkövetőjét

A megalapozott gyanú szerint, erőszakkal szerezte meg az idős férfi pénzét Kenderesen.

 

Ismeretlen személy ment be egy kenderesi családi házba 2021. január 23-án 16 óra 30 perc körül. A jogsértő a konyhába belépve, egy tégladarabbal két alkalommal sújtott le a széken ülő tulajdonos fejére. Ezt követően dulakodni kezdtek, ami során a sértett egy konyhakéssel megsebezte az elkövetőt, aki ennek ellenére az idős férfi margarinos dobozban tárolt készpénzét megszerezte. A jogsértő, a négykézlábra esett bántalmazottat két alkalommal fejen rúgta, majd távozott a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A rendőrségre érkező bejelentést követően, a karcagi rendőrök aprólékos helyszíni szemlét folytattak, majd széleskörű adatgyűjtést és tanúkihallgatásokat követően a feltételezett elkövető személyazonosságát felderítették. A nyomozók elfogták és előállították a lakóhelyéről a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett. A 34 éves férfit a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatása indítványozását.
A Karcagi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.