SULI-DEFI PROGRAM INDULT

A Karcagi Mentőalapítvány kezdeményezése a Suli-Defi projekt, melynek célja, hogy minden karcagi iskolában elérhető legyen egy életmentő defibrillátor.

A hirtelen halálesetek közel 80 százalékánál szívünk elektromos tevékenysége rendezetlenné válik, ennek következtében az izomsejtek összehúzódása sem programozottan történik, megszűnik a pumpa funkció, kamraremegés, azaz kamrafibrilláció alakul ki.Ilyen esetben a defibrillátor, vagyisegy elektromos áram keltésére alkalmasorvosi eszköz életet menthet. Ezt akkor kell használni,
amikor valaki eszméletét vesztette és leállt a keringése. A készülék elektromos impulzus segítségével tudja visszaállítani a szív normál ritmusát. Városunkban jelenleg információnk szerint 13 helyen található defibrillátor. A Karcagi Mentőalapítvány, most célul tűzte ki,hogy minden karcagi iskolában legyen egy ilyen eszköz. Ehhez várnak felajánlásokat.

Kovács Sándor Karcagi Mentőalapítvány titkára

Januárban fogalmazódott meg bennünk az ötlet, hogy egy úgynevezett „Suli Defi” programot indítsunk itt a városunkban. Ennek az lenne a célja, hogy minden karcagi közép- és általános iskolában legyen életmentő defibrillátor. Ebben szerettük volna kérni a lakosságnak a segítségét, összefogását, és meglepően nagy támogatás érkezett. Terveink szerint egy olyan 5-6 gyűjtő dobozt helyeztünk volna ki, de végül 48 doboz került kihelyezésre. Nagyon sok kisvállalkozó jelezte
a támogatását. Van lehetőség utalásos formában is támogatni a tevékenységünket. A számlaszám fent van a Facebook oldalunkon. Még egy nagyon nagy segítséget szeretnék megemlíteni. Egy 15 éves kisfiú, Kalányos Tihamér nélkül nem tartanánk itt, ahol tartunk, ugyanis ő csinálja az összes reklámanyagunkat, a szórólapjainkat, ő készítette el a logónkat, a zászlónkat, tehát mindent neki köszönhetünk.

Kovács Sándor hozzátette, hogy a defibrillátor a hirtelen szívhaláloknak az egyetlen jelenleg ismert hatásos ellenszere, és a korai defibrillálás nagyban képes segíteni az újraélesztések hatékonyságát.

Kovács Sándor Karcagi Mentőalapítvány titkára

Nekünk, mint mentősnek hivatásunkból adódóan nagyon fontos az életek megóvása, és ezen belül is a gyerekek életének az egészségének és életének a védelme. Emellett ugye ez a dolgozó pedagógusoknak az egészségét és védelmét is szolgálja.

A tervek szerint, ha beszerzésre kerülnek az életmentő eszközök, a pedagógusok is kapnak egy gyors tájékoztatást elméletben és gyakorlatban is a készülékek működéséről is használatáról. Az eszközök úgynevezett Mindray félautomata defibrillátorok lesznek, melyek rendkívül nagy élettartammal, hosszú garanciaidővel és rendkívül egyszerű kezelhetőséggel rendelkeznek. Információink szerint a városban található defibrillátorok közül már több is életet mentett.

Kovács Sándor Karcagi Mentőalapítvány titkára

Van a kormányablakban, az önkormányzat épületében, a könyvtárban, a városgazdálkodásnál, a piaccsarnokban, a sportcsarnokban, a Liget úti Sportcentrumban, ha jól tudom, kettő is van. Ezen felül van a buszpályán, ami már mentett életet. Van még a Tescóban, amit már szintén használtak és mentett már életet. A defibrillátoraink közül az elsőt Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégiumban szeretnénk majd felszerelni. Egyrészt, mert ők vannak a legmesszebb a segítségtől, a mentőállomástól, másrészt pedig a városnak az a része van legrosszabbul ellátva defibrillátorokkal.

Aki tehát szeretné támogatni a Karcagi Mentőalapítvány kezdeményezését, a gyűjtődobozok felkeresésével, vagy a képen látható számlaszámra történő átutalással megteheti.

Karcagi Mentőalapítvány Számlaszám: 70100114-11081588

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.