SPORTOT ŰZÖTT A LOPÁSBÓL

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság többrendbeli vagyon elleni bűncselekmény miatt folytat nyomozást egy 35 éves helyi lakos ellen, aki megkeserítette az öcsödiek életét.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy májustól arra tette fel a mindennapjait, hogy pénzhez jusson.
Ennek érdekében fejszével tört fel két nyilvános telefonkészülék perselyét, öcsödi portákról különféle tárgyakat zsákmányolt, amiket később eladott.
Széles volt a paletta: a kéziszerszámoktól a ruhaneműkön, lovasfelszereléseken keresztül a zöldségekig mindent vitt. Volt, hogy 1000 forint volt a lopási kár, de akadt olyan is, amikor 300 ezer forintnyi érték bánta a tettes mohóságát.
Júniusban és júliusban magasabb fokozatra kapcsolt a tolvaj, ekkor már nem átallott alvó sértettek mellől lopni, egy alkalommal telefont és májkrémeket, más esetben mini gyertyatartókat vitt el a szundikáló tulajdonosoktól.
A kunszentmártoni nyomozók minden bejelentés után helyszíni szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek, kamerafelvételeket elemeztek és szakértőt rendeltek ki.
Az aprólékos nyomozással tíz bűncselekményt tudtak a tettes személyéhez kötni.
Elfogták és előállították a tolvajt, majd gyanúsítottként hallgatták ki, beismerő vallomást tett.
Őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.