KIFOSZTOTTÁK A PÉNZVÁLTÓT SZOLNOKON

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek négy helyi lakost, akik a megalapozott gyanú szerint közel 33 millió forintot loptak egy pénzváltóból.

Egy szolnoki férfi a fejébe vette, hogy kirabol egy pénzváltót. Kapóra jött barátnője, aki egy szolnoki pénzváltóban dolgozott. A gyanúsított tervét május 27-én este hajtották végre, amikor élettársa záráskor nyitva hagyta a széfet, majd bezárta a váltót. Két másik társuk a helyszín környékét figyelte, míg az ötletgazda a korábban másolt kulccsal bement, és magához vett közel 33 millió forintot és valutát vegyesen. A pénzváltó környékén várakozó figyelő kocsijába beültek, a pénzt szétosztották, majd a főbűnös páros egészen Grazig menekült. Közben a nyomozók sem tétlenkedtek és elfogatóparancsot adtak ki a külföldre menekülő páros ellen, akik értesültek a körözésről, így hazautaztak, majd önként jelentkeztek a rendőrségen. Ezt követően másik két társukat is elfogták a rendőrök.

A 32 éves nőt, 23 éves párját, és két fiatalkorú társukat a szolnoki nyomozók lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. Az ötletgazda letartóztatását, három társának bűnügyi felügyeletét indítványozták.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.