Magyar válogatott - Rossi: soha nem futottam el a kihívások elől

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hosszabb Facebook-bejegyzésben osztotta meg gondolatait szerdán a szurkolókkal azután, hogy a hazai szövetség bejelentette, az olasz szakember marad a posztján.

"Talán itt az ideje, hogy tisztázzuk a dolgokat" - kezdte a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. "Azok, akik azt mondják - vagy írják -, hogy kudarcot vallottunk ezen az Európa-bajnokságon, nyilvánvalóan nem objektívek, és sajnos azt kell mondanom, rosszhiszeműek" - írta, majd hozzátette, az, hogy az elmúlt években csodával határos eredményeket értek el a nemzeti csapattal, nem szabad, hogy eltorzítsa a valóságot.

"Sajnos még Magyarországon is van egy kis százaléka az embereknek, igaz nagyon kicsi, akik előbukkannak, amikor azt hiszik, hogy léket kapott a hajó! Igaz, nem tettünk semmi rendkívülit, de nem hiszem, hogy bárkinek szégyenkeznie kellene emiatt a válogatott miatt" - fogalmazott Rossi.

A szövetségi kapitány kiemelte, soha nem mondta azt a sajtónak, hogy távozik a posztjáról, csupán azt, hogy pihennie kell és tisztázni szeretné a gondolatait.

"Nagyra értékeltem volna, ha valaki, ahogy én is tettem a múltban (néha a szerencséről is beszélve), elmondta volna, hogy Kevin 100. percben szerzett gólját kivéve, minden kétesélyes helyzet kedvezőtlenül alakult számunkra ezen az Európa-bajnokságon (az első barátságos mérkőzést is beleértve). De ez a helyzet" - írta az 59 éves szakember, aki megköszönte játékosainak az erőfeszítésüket, amely - mint fogalmazott - ezúttal sajnos nem volt elég, s amelyet "a jövőben növelni és fejleszteni kell".

"Köszönöm a technikai és szakmai stáb tagjainak, akik csodálatos munkát végeztek! Köszönöm az MLSZ támogatását! Különösen köszönöm minden szurkolónak, aki szurkolt nekünk akár Németországban, vagy bárhol a világon! Szívem szerint mindegyiküket megölelném egyesével" - olvasható a bejegyzésben.

Rossi azzal zárta gondolatait, hogy kijelentette, soha nem futott el még a legnehezebb kihívások elől sem.

"Most sem fogom feladni, mert ami nem öl meg, az erősebbé tesz! És nekünk, mindannyiunknak együtt, erősebbnek kell lennünk mindennél és mindenkinél" - írta.

Rossi 2018 nyara óta irányítja a válogatottat, amely tavaly - 1985 után először - egyenes ágon jutott ki egy nagy tornára, miután veretlenül végzett az Európa-bajnoki selejtezőcsoportja élén. A németországi Eb-n a magyarok Svájctól 3-1-re, a házigazdáktól pedig 2-0-ra kikaptak, és bár Skóciát - Csoboth Kevin 100. percben rúgott góljával - 1-0-ra legyőzték, nem jutottak a nyolcaddöntőbe.

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.