MÁV-Start: indul az Intercity Splitbe

Kedden este indul Budapestről Splitbe az idei első Adria InterCity. Augusztus második feléig szinte mindegyik Adria InterCitynek magas a kihasználtsága.

A fekvőhelyes kocsik 85-90, a hálókocsiknál 70 százalék körüli a jelenlegi foglaltság - jelentette be honlapján a MÁV-Start.

Az elővételi jegyértékesítés tavaszi indulása óta 8300 jegyet vásároltak az utasok, ami a tavalyi 14 ezer jegy több mint felét teszi ki. Azoknak, akik a szeptember 30-ig közlekedő járattal jutnának el a horvát tengerpartra, leginkább az augusztus 20. utáni indulási napokat érdemes megcélozniuk - javasolta a vasúttársaság.

Emlékeztettek arra, hogy 2022-ben a Lonley Planet Európa 10 legszebb vonatútja közé választott Adria InterCityt.

Az Adria IC a Keleti pályaudvarról 18:45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd a Dinári-hegységben a tengerszint felett 900 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, és 9:49-kor érkezik Split központjába az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen is fel lehet szállni, illetve hazafelé le lehet szállni.

A vonat visszafelé Splitből 17:54-kor indul, Budapestre másnap 9:35-re érkezik.

A hálókocsiban utazók többféle reggeli menü közül választhatnak, melyet az étkezőkocsiban is elfogyaszthatnak. A kocsik utaskísérőitől a teljes út során ételek és italok vásárolhatók. Az étkezőkocsiban forinttal, euróval, bankkártyával, valamint Magyarország területén valamennyi SZÉP-kártyával is lehet fizetni.

Az Adria InterCity hálókocsijában utazó utasok a Keleti pályaudvaron igénybe vehetik a Prémium várót is, ahol díjmentesen fogyaszthatnak harapnivalókat és szendvicseket, üdítőitalokat, valamint a vonat közlekedési ideje alatt idén is kapható lesz a népszerű Adria-koktél is - hirdette a MÁV-Start.

Fotó: MÁV

 

Forrás: infokarcag.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.