SZÖGES DESZKÁT RAKOTT A SÍNEKRE

Szögekkel és csavarokkal teli deszkát tett egy férfi egy vasúti átjáróba. A tiszafüredi rendőrök elfogták az elkövetőt.

A tiszafüredi rendőrök arról értesültek, miszerint a közösségi médiában fénykép- és videófelvétel terjed arról, hogy valaki szöges deszkát helyezett ki a Tiszafüred és Tiszaörvény közötti vasúti átjáróba.
Felkeresték a posztolót, aki elmondta, hogy miután észlelte a szögekkel és csavarokkal tűzdelt lécet az átjáróban, felvételt készített, majd ezt követően elhárította a közvetlen balesetveszélyt, és elvitte onnan a szöges deszkát.
Az egyenruhások megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, melyen látszott az elkövető és a járműve is. Adatgyűjtés során Tiszafüreden figyeltek fel a videón látható lakóautóra, és megállították. Átvizsgálták a járművet, és több gramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak benne.
A 33 éves sofőrt előállították a rendőrkapitányságra, vizeletmintát vettek tőle, illetve a nyomozók a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Tettét beismerte, de észszerű magyarázatot nem adott arra, hogy a lécet miért tette a vasúti átjáróba.
A helyiek felháborodtak az eseten.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.