Vármegyei tűzoltókat ismertek el

Május 10-én tartotta Szent Flórián napi ünnepségét a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnokon. Az eseményen a vármegyei települések polgármesterei adtak át elismeréseket.

Az ünnepségen az állomány nevében Kovács Krisztián tűzoltó alezredes, tűzoltósági főfelügyelő köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy Szent Flórián nem rendelkezett emberfeletti képességekkel; az utókor mint a feladatát eltökélten végző, fegyelmezett, szolgálatra kész katonára emlékezik. Ezen képességekkel pedig a mai kor tűzoltói is rendelkeznek. Az alezredes mindazok nevében is köszöntötte a tűzoltókat, akiknek szüksége lehet a segítségre; egyben köszönetet mondott a tűzoltók családjainak is, akiknek erkölcsi és lelki támogatásával képesek ennyire magas szinten ellátni feladataikat a lánglovagok.

Ezt követően került sor az elismerések átadására:

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendészeti és Közbiztonsági Díjat a Tiszafüredi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állománya kapta. Karcag Város Közbiztonságáért Díjat vehetett át Molnár László tűzoltó ezredes, a Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetője. Több évtizeden át végzett eredményes munkája elismeréseként Matuska Zoltán tűzoltó ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója ajándéktárggyal és oklevéllel jutalmazta Molnár Zoltánt, a Kunhegyesi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság idén áprilisban leköszönt parancsnokát. 

Szolnok Megyei Jogú Város:

  • Fazekas József tűzoltó őrmester, beosztott tűzoltó, Szolnok HTP (Szolnok Tűzoltója)
  • Ábrahám Péter tűzoltó őrmester, beosztott tűzoltó, Szolnok HTP
  • Borsányi Zsolt tűzoltó törzszászlós, különlegesszer-kezelő, Szolnok HTP

Jászberény város:

  • Versits Dóra Márta tűzoltó főhadnagy, kiemelt főelőadó, Jászberény KvK
  • Bojtos János tűzoltó főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó, Jászberény HTP
  • Borbás Csaba tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezető, Jászberény HTP
  • Kis Miklós tűzoltó főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó, Jászberény HTP

Kunszentmárton város:

  • Czakó Tibor tűzoltó főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó, Kunszentmárton HTP
  • Csató László tűzoltó főtörzsőrmester, beosztott tűzoltó, Kunszentmárton HTP
  • Nándori István tűzoltó főtörzsőrmester, gépjárművezető, Kunszentmárton HTP

Öcsöd község („Tiszazug Tűzoltója”):

  • Molnár Vince tűzoltó őrmester, beosztott tűzoltó, Kunszentmárton HTP

Törökszentmiklós város:

  • Dorka Zoltán tűzoltó zászlós, különlegesszer-kezelő, Szolnok HTP
  • Nagy Sándor tűzoltó őrmester, beosztott tűzoltó, Szolnok HTP
  • Kovács Sándor, parancsnok, Törökszentmiklós ÖTP
  • Polyák Dániel, parancsnokhelyettes, Törökszentmiklós ÖTP

Újszász város:

  • Samu Sándor tűzoltó zászlós, különlegesszer-kezelő, Szolnok HTP

Tiszaföldvár város:

  • Györkös Zsolt, beosztott tűzoltó, Tiszaföldvár ÖTP

Kisújszállás és Kenderes város; Ecsegvalva és Örményes község:

  • Ozsváth Tibor, gépjárművezető, Kisújszállás ÖTP
  • Pádár Balázs, beosztott tűzoltó, Kisújszállás ÖTP
  • Törös Ervin, beosztott tűzoltó, Kisújszállás ÖTP

Kőtelek község:

  • Peszeki Szabolcs, beosztott tűzoltó, Kőtelek ÖTE

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Tűzoltók Szövetsége:

  • Törőcsik Tamás, leköszönő elnök, Jászalsószentgyörgy ÖTE
  • Bán Lajos tűzoltó alezredes, tűzoltósági felügyelő, Mezőtúr KvK

Fotó: JNSZ VMKI, Kormos Helga

 

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.