Bevásárolt magának

Egy fiatalkorú segédkezett egy idős hölgynél Kenderesen, majd elvitte az asszony megtakarított pénzének több mint felét. Gyanúsítotti kihallgatás lett a vége.

Egy 17 esztendős fiút gyanúsítanak a karcagi rendőrök azzal a bűncselekménnyel, ami néhány héttel korábban történt Kenderesen. A fiatalkorú egy 75 éves asszony házánál többször segédkezett. Ilyen alkalmakkor figyelte ki, honnan veszi elő a pénzét a hölgy, illetve azt is tudta, hol a ház kulcsa.

A fiú egy favágáskor egyedül tartózkodott a háznál, ezért a kulccsal kinyitotta a lakást, majd gondolt egyet és a sértett 1,6 millió forintjából 1 millió forintot magához vett. Otthonában elrejtette a pénzt, majd 2 és fél hét alatt elköltötte. Vett belőle motort, motoros ruhát, védőfelszerelést, rendelt magának egy mobilt, de cigire és édességre is futotta belőle. Az ifjú tolvaj a kihallgatásakor elmondta, hogy amikor a szülei kérdőre vonták, miből vásárolta a dolgokat, akkor azt felelte, hogy a fizetéséből. Állítja, megbánta amit tett, és visszafizeti a lopott pénzt a sértettnek. A nyomozók vagyonvisszaszerzés keretében lefoglalták az értékeket.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.