FELTÖRTE AZ ADOMÁNYPERSELYT SZOLNOKON

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat egy 27 éves szolnoki férfival szemben, aki még az adománygyűjtő dobozt is elvitte volna az étteremből, de megzavarta egy alkalmazott.

A vádirat szerint a férfi 2022. szeptember 2-án és október 30-án is lopott Szolnokon, először egy drogériából a ruhájába rejtve parfümöt, majd egy élelmiszerüzletből ugyanilyen módon alkoholt. Az élelmiszerüzletben megjelent másnap is, és újra alkoholt próbált lopni, azonban a biztonsági őr rajtakapta, és feltartóztatta.
A férfi 2022. október 19-én, éjjel, egy helyi gyorsétterem zárt fotocellás ajtaját feszítette ki, majd oda bement, és a kiszolgáló pulton rögzített, aprópénzt tartalmazó adománygyűjtő perselyt felfeszítette, távozáskor azonban az egyik alkalmazott megzavarta őt, ezért a perselyt a benne lévő készpénzzel együtt az étteremben hagyta és távozott.
Ugyanezen az éjjelen, pár óra múlva bemászott a kerítésen egy szolnoki ingatlan udvarára és az épület bejárati ajtaja mellett, a falra rögzített kültéri lámpát letépte, majd a ház hátsó ablakán található alumínium redőnyt próbálta meg felhúzni, azonban a tulajdonos megzavarta, ezért távozott.
Az ügyészség a már büntetett – jelenleg más ügyben letartóztatásban lévő – férfival szemben letöltendő fogházbüntetés kiszabására, közügyek gyakorlásától eltiltásra, valamint a lopással okozott kár megfizetésének kötelezésére tett indítványt a vádiratában.
Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.