Csák János azonnali hatállyal kirúgta L. Simon Lászlót

Csák János kulturális és innovációs miniszter - mint a munkáltatói jogkör gyakorlója - hétfőn átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a miniszter indoklásában kifejtette, hogy a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium elismeri L. Simon László korábbi érdemeit a kulturális területen végzett tevékenysége során - tették hozzá a közleményben.

L. Simon Lászlót napokkal azután menesztették, hogy a Mi Hazánk kezdeményezésére a 18 éven aluliakat kitiltották a Nemzeti Múzeum 2023-as Nemzetközi Sajtófotó Kiállításáról, mondván, hogy annak LMBTQ+-tartalma sérti az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt. Aztán kiderült, hogy az L. Simon László vezette múzeum nem tudja végrehajtani Csák János kulturális és innovációs miniszter felszólítását, a tiltó táblák ellenére ugyanis a múzeum senkitől sem kérhet személyi igazolványt.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.