Paks II. - A Roszatom megkezdte a kivitelezést

A Paks II. Atomerőmű projekt fővállalkozója, a Roszatom mérnöki részlegéhez tartozó Atomsztrojekszport vállalat megkezdte Pakson az új VVER-1200-as blokkok kivitelezési szakaszának munkálatait hétfőn.

A tájékoztatás szerint ennek részeként az orosz vállalat alvállalkozója, a Duna Aszfalt Kft. megkezdte az előkészületeket a talaj kitermelésére a leendő 6-os blokk munkagödréből. Egy másik alvállalkozó, a Bauer Magyarország Kft. pedig hozzáfogott a talajszilárdítási munkálatok előkészületeihez, illetve folytatja a résfal építését.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a kivitelezési szakasz azután vette kezdetét, hogy a magyar és az orosz fél képviselői 2023. augusztus 18-án aláírták a két új atomerőművi blokk létesítéséről szóló szerződés módosítását, majd ezt követően a megrendelő Paks II. Atomerőmű Zrt. kiadta a fővállalkozónak a hivatalos értesítést arról, hogy a projekt a második szakaszba, a kivitelezés szakaszába lépett.

Ismertetik: a leendő 6-os blokk munkagödréből a föld kitermelése mínusz 5 méteres szintig hatalmas munkafolyamat. A munkagödör négy futballpálya területének megfelelő méretű, és mintegy 1 millió köbméter földet kell kitermelni, elszállítani. A tervek szerint a 6-os blokk területén ez a munka az ősz vége előtt befejeződik.

A Roszatom kiemeli: a kivitelezés megkezdésére kapott engedély lehetővé teszi az atomerőművi főberendezések gyártásának elindítását mind az orosz vállalatoknál, mind pedig a Roszatom partnervállalatainál. Az Atomsztrojekszport vállalat augusztus 21-én utasítást adott az érintett üzemeknek, hogy kezdjék meg a Paks II. Atomerőmű érintett berendezéseinek legyártását.

A közleményben utalnak arra, hogy a Paks II. Atomerőmű projekt kivitelezési szakaszba lépése lehetővé teszi az összes fő építmény létesítésének megkezdését. Ez jelentős létszám-, gép- és eszközbővítést igényel, mivel a projekten végzett munka intenzitása folyamatosan növekszik.

A Paks II. Atomerőmű projektben való részvétel iránt nagy az érdeklődés mind a magyar, mind egyéb európai, valamint harmadik országbeli cégek részéről - emelték ki.

Ennek eredményeként a magyar gazdaság nemcsak egy újabb megbízható villamosenergia-termelési forrást kap, hanem a projekt többszöröző hatásának köszönhetően jelentős adóbevételekhez jut az ország, új munkahelyek létesülnek. Csak az atomerőmű építése önmagában mintegy 10 ezer munkahelyet jelent, emellett az orosz ipar is jelentős megrendelésekhez jut - írta közleményében a Roszatom.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.