NAV közlemény

Diákként dolgozni, diákként adózni

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. Sőt, esetükben igénybe vehető a 25 év alattiak kedvezménye is.

A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, ezért ha a diák még nem rendelkezik vele, vagy elvesztette az adókártyáját, akkor azt a NAV-nál tudja igényelni a 23T34-es nyomtatványon. A nyomtatvány legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) tölthető ki és küldhető be a NAV-hoz elektronikusan, akár okoseszközről is.

 

A munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű a leendő munkáltatót ellenőrizni a NAV honlapján, az „Adatbázisok” rovatban, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél ugyanis kockázatos munkába állni.

 

A diákmunkával szerzett jövedelemre is érvényes a 25 év alatti fiatalok kedvezménye, miszerint az arra jogosult fiatalnak havi 499 952 forintig nem kell személyi jövedelemadót fizetnie. Ez az adóalapból levonható kedvezmény 2023-ban havonta maximum 74 993 forint adómegtakarítást jelent. A kedvezmény érvényesítését a fiatalnak nem kell kérnie, azt a munkáltató, rendszeres bevételt juttató kifizető a jogosultsági hónapokban automatikusan figyelembe veszi, kivéve, ha a fiatal nyilatkozatban kéri a kedvezmény részleges vagy teljes mellőzését.

 

A foglalkoztatónak az adóévi összes jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania 2024. január 31-éig, amire a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezet ellenőrzéséhez.

 

Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött – alapbért, munkakört, munkaviszony időtartamát, jellegét és a munkavégzés helyét tartalmazó – munkaszerződéshez, mely 18 éves kor alatt csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. A munkaviszony alapján létrejött biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi, heti, napi vagy órabérben, vagy teljesítménybérben is, a diáknak azonban meg kell kapnia a minimálbért, ami napi 8 órás foglalkoztatásnál havonta bruttó 232 000 forint.

 

Ha a diákok egyszerűsített foglalkoztatás (alkalmi- vagy idénymunka) keretében dolgoznak, akkor ebben az esetben nem kötelező a szerződést írásba foglalni.

 

A diákok foglalkoztatásáról bővebb információ olvasható a 72. számú Információs füzetben.

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.