Print this page

A 41. Tour de Hongrie

By augusztus 31, 2020 1003 0

A 41. Tour de Hongrie harmadik napján, hétfőn, Karcagról rajtolt a mezőny.

A 182 kilométeres sík etapnak 111 versenyző vágott neki, az összetett legjobb magyarjaként fehér trikós Szatmáry András harmadik helyen öt másodperces hátránnyal a sárga trikós Jon Aberasturi mögött.

A startnál a felsorakozott mezőny előtt Szepesi Tibor önkormányzati képviselő, F. Kovács Sándor és dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselők és Eisenkrammer Károly, a verseny szervezője vágta át a Karcagi TDH 2020 emlékszalagot, majd Szepesi Tibor elrajtoltatta az indító zászlóval a mezőnyt.

A versenyzők 26 fokos derült időben, a Kováts Mihály Huszárbandérium lovas huszárainak felvezetésével vágtak neki a Karcag-Nyíregyháza távnak, ahol három gyorsasági részhajrá várt rájuk a célig.

A verseny hivatalos honlapja szerint az első órában oldal hátszélben 48,2 kilométeres átlagsebességet tekert az élboly. A Hortobágyon csikósok vágtattak a síkságon, a városokban, falvakban pedig sokan várták az út mellett a kerékpárosokat: Balmazújvárosban egy építkezés állt le a keresztülhaladás idejére, míg Napkoron néptánccsoport fogadta a bringásokat. A szökevények nagyobb részét 15 kilométerrel a cél előtt érte utol a javarészt a CCC és a Trek-Segafredo által vezetett mezőny, legtovább a holland Lennard Hofstede tartott ki.