A németek többsége hajlandó okostelefon-alkalmazással is küzdeni a járvány ellen

A németek többsége hajlandó úgynevezett kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazással (contact tracking app) is küzdeni a koronavírus-járvány ellen egy pénteken ismertetett felmérés szerint.

 



Az utak feltérképezéséhez meg kell megállapítani, hogy az illető a fertőzőképesség kezdetétől kikkel volt a vírus továbbadását lehetővé tévő kapcsolatban - a német sajtóban ismertetett meghatározás szerint legalább 15 percen keresztül két méternél kisebb távolságban -, amire alkalmasak lehetnek a kapcsolatkövető alkalmazások. Ezért támogatja a kormány a személyes adatok biztonságát garantáló páneurópai kapcsolatkövető rendszer (Pan-European Privacy-Preserving Proximity Tracing - PEPP-PT) fejlesztését. A munkában nyolc európai országban több mint 130 szakértő vesz részt, a közreműködő intézmények között van a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI).

A fejlesztés egyik vezetője, Chris Boos a napokban elmondta, hogy április 15. és április 19. között jelenhetnek meg az első PEPP-PT-alapú alkalmazások. Mint mondta, a fejlesztés három fő célt szolgál. Az első a fertőzésterjedési veszély megállapítására szolgáló adatok pontos mérése, a második a magánszféra sérthetetlenségének biztosítása, a harmadik az interoperabilitás, az alkalmazások országok közötti együttműködése, ami elősegítheti a járvány miatt bevezetett határigazgatási szigorítások visszavonását.

Az RKI adatai szerint péntekig 113 525 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), ami 5323 esettel - 4,91 - százalékkal több az egy nappal korábbi 108 202-nél.

A fertőzésen már átesett emberek számát becsülni lehet, mert csak a fertőzés tényét kell hivatalosan rögzíteni, a fertőzés elmúltát pedig nem kell bejelenteni semmilyen hatóságnál, intézménynél. Az RKI becslése szerint 53 913 ember esett túl a fertőzésen, ami 3987 esettel több az egy nappal korábbi 49 926-nál. Ez ugyan jelentős, 7,98 százalékos növekedés, de az új igazolt fertőzések száma bő 1300-zal meghaladja a fertőzésből kilábaltak napi számát, az úgynevezett aktív esetek száma így továbbra is emelkedett.

Emelkedett a vírus okozta betegség (Covid-19) halálos áldozatainak száma is, 266-tal 2373-ra. A halálozási arány 1,9 százalékon áll, szemben a hét elején mért 1,6 százalékkal.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.