BETÖRŐK RENDŐRKÉZEN

A jászberényi rendőrök őrizetbe vettek két helyi férfit, akik az elmúlt hónapokban több vagyon elleni bűncselekményt követtek el Jászberényben.

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/orizetben-a-duo

Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint ismeretlenek behatoltak egy jászberényi ingatlanba, majd onnan televíziót, karórát és segédmotoros kerékpárt tulajdonítottak el 400.000 forint értékben.

Szintén ugyanezen napon érkezett bejelentés arról, hogy egy másik jászberényi ingatlanba is jogtalan behatolás történt. Onnan egy táskát loptak el, melyben személyes iratok, bankkártya és mobiltelefon voltak. A bűncselekményt követően a bankkártyával megkíséreltek vásárolni egy helyi boltban, sikertelenül.

A jászberényi rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtést végeztek, melynek eredményeképpen látókörükbe kerültek a feltételezett elkövetők. A 33 éves férfit és 25 éves társát elfogták a jászsági rendőrök. A duó tagjait a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vételükről határoztak és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A nyomozás során, több helyszínen is kutatást tartottak a rendőrök, ahol több tárgyi bizonyítékot is megtaláltak és lefoglaltak.

A jogsértők nem voltak ismeretlenek a rendőrök előtt, megállapították, hogy mindkettejük ellen van már folyamatban nyomozás. A büntetőeljárások egyesítését követően a 33 éves terheltet 2 rendbeli lopás vétség, 2 rendbeli lopás bűntett és 2 rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésével, társát 2 rendbeli lopás vétség, és 1 rendbeli lopás bűntett elkövetésével gyanúsítja a nyomozóhatóság.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.