Előzetesben a csaló

Letartóztatásban a gyanú szerint a költségvetést több százmillió forinttal megkárosító kisújszállási férfi.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indítványozta annak 43 éves kisújszállási férfinek a letartóztatását, aki az általa működtetett cégeken keresztül 2017 óta napjainkig mintegy 227 millió forinttal károsította meg a költségvetést.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2017 óta irányítója annak a bűnszervezetnek, amely működésének célja a céghálózatba tartozó stróman cégek által kiállított fiktív számlák felhasználásával a letartóztatott férfi által irányított, valós gazdasági tevékenységet végző cégek adófizetési kötelezettségének csökkentése volt.

A bűnszervezet további tagjai a gazdasági társaságok részére könyvelést és egyéb, a cégek alapításakor, valamint a munkavállalók bejelentésekor szükséges ügyintézést végző könyvelők, valamint a férfi felügyelete mellett alapított fiktív cégek részére könyvelői tevékenységet és egyéb ügyintézést végző személyek voltak.

A férfit 2021-ben már gyanúsítottként hallgatták ki ebben az ügyben, azonban a cselekményt úgy folytatta tovább, hogy attól kezdve közvetetten irányította a hozzá köthető gazdasági társaságokat.

A főügyészség indítványa szerint a többszörösen büntetett férfi esetében – a bűnszervezet miatt is megemelkedő kiszabható büntetés nagyságára (5-20 év), valamint arra is figyelemmel, hogy a férfi a cselekmény elkövetéséből jelentősebb vagyonra tett szert – fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye.

Az indítvány hivatkozott továbbá arra is, hogy a férfi közvetlenül kapcsolatban áll a kihallgatandó tanúkkal, ezért fennáll a veszélye annak, hogy rajtuk keresztül a bizonyítást is megnehezítené, veszélyeztetné.

Végül azt is hangsúlyozta az ügyészség, hogy a férfi a cselekményt huzamosabb időn keresztül, korábbi gyanúsítotti kihallgatását követően is folytatta, korábban hasonló bűncselekmény miatt már büntetett, és a bűncselekmény folytatásától a más ügyekben jogerősen kiszabott, több felfüggesztett szabadságvesztés sem tartotta vissza, így megalapozottan feltehető esetében a bűnismétlés veszélye is.

 

A nyomozási bíró az ügyészség indítványával egyetértve 2023. május 19-én a férfi letartóztatását elrendelte. A döntéssel szemben a férfi és a védője is fellebbezést jelentett be, így az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog végleges döntést hozni.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek