Több mint 8500 illegális fegyvert adtak át a rendőrségnek hétfő óta Szerbiában

Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb rendőrségnek, annak az akciónak a keretében, amelyet a belügyminisztérium indított el az illegális fegyvertartás felszámolása érdekében - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök csütörtökön.

A május 8. és június 8. közötti fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a kormány, hogy a múlt héten két lőfegyveres ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 17 halálos áldozata és 21 sebesültje volt.

A belügyi tárca szerdai tájékoztatása szerint az akció keretében - amelynek során bárki, bármilyen szankció nélkül leadhatja illegálisan tartott fegyvereit és lőszereit - már az első két nap során több fegyvert adtak át, mint az előző évekbeli hasonló akciók keretében összesen.

Aleksandar Vucic csütörtökön azt is közölte, arról is döntöttek, szakembereket küldenek az ország iskoláiba, hogy a gyerekekkel beszélgessenek, és segítsenek nekik kezelni ennek a tömegmészárlásnak a lelki hatásait.

A múlt szerdán egy 13 éves fiú az iskolájában megölte nyolc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további hat diákot megsebesített. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. Az iskolában a tragédia miatti szünet után szerdán újrakezdődött volna a tanítás, de a tanárok egyelőre csak beszélgetnek a gyerekekkel. Az általános iskola szülői tanácsa az intézmény vezetésével közösen úgy döntött: soha többé nem használják azt a termet, amelyben a tömeggyilkosság történt, hanem emlékszobává alakítják át.

A múlt szerdai esetet követően a szerb kormány több intézkedést is bevezetett, valamint kilátásba helyezett, ezek között szerepel, hogy az ország minden iskolájában állandó rendőri felügyeletet vezetnek be, illetve megkezdik a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatárának a 14-ről 12 évre való csökkentését. Ez utóbbi azért merült fel, mert a gyilkos hetedikes diák még nem töltötte be a 14. életévét, így a szerb törvények értelmében nem büntethető.

Az iskolai ámokfutás másnapján egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lelőtt nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén. A férfi beismerte tettét, azt mondta, meg akarta félemlíteni a környéken élőket.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.