NAV Közlemény

A NAV esélyt ad a hibák javítására.

Részben a világjárvány okozta nehézségekkel indokolta elmaradását az a vállalkozás, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jogkövetési vizsgálatának eredménye nyomán több mint 113 millió forintot fizetett be az államkasszába. Szankciók helyett önellenőrzéssel végződött az eljárás.

 

A NAV egy járműgyártással és -értékesítéssel foglalkozó társaságnál az Online Számla rendszerben érkezett és a bevallott adatok között komoly eltérést talált. Úgynevezett jogkövetési vizsgálat indult, amiben értesítették a társaság képviselőjét az ellentmondásokról. A magyarázat szerint 2020-ban és 2021-ben is több alkalmazott esett ki a munkából hosszabb időre Covid-fertőzés miatt, majd a vállalkozás áttért a távmunkára. A cégen belüli információáramlás akadozott, a beszámolók késtek, a bevallások pontatlansága így fordulhatott elő. A társaság egyetértett a NAV szakembereivel, akik segítségével fény derülhetett a hibákra.

A NAV jelzése után a társaság önellenőrzést nyújtott be, és rendezte az adószámláját több mint 106 millió forint áfa befizetésével.

A társaság átvilágítása után kiderült az is, hogy a vállalkozás által képviselt taocsoport nem nyújtott be társaságiadó-bevallást. Az adózó ezt a hiányosságát is soron kívül pótolta, így további hat és félmillió forintot, azaz az elmaradt társasági adót is befizette.

A jogkövetési eljárások lényege éppen az, hogy a hibát vétő adózók maguk hozzák helyre mulasztásaikat, így üzletmenetük visszatérhet a szabályos mederbe. Szankcionálás helyett van lehetőségük együttműködni az adóhivatal munkatársaival, ami az államkassza bevételeinek szempontjából is előnyösebb megoldást jelent.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.