Print this page

Járdfelújítások Karcagon

A jó idő meghozta az aszfaltozási és járdaépítés munkálatokra a lehetőséget. Hol kezdődtek el ezek? - kérdeztük Szepesi Tibor önkormányzati képviselőtől.

Mint megtudtuk, két fajta járdafelújítás zajlik jelenleg. Tavaly nagyon sok helyen az internetes és telefonos szolgáltatók kábelt húztak a járdák mellett. Az önkormányzat kötelezte a szolgáltatókat, hogy állítsák helyre a járdákat, de több helyen ez nem úgy sikerült ahogy azt az önkormányzat és az ott lakók elvárták, így a szolgáltatókat most újból kötelezték a járdák eredeti helyreállítására - ez az egyik. A másik, a Kováts Mihály tagiskolánál kezdődött. Hamarosan átadásra kerül a megújult iskolaépület, amelyhez parkoló kialakítására is sor kerül, megújul a járda is, amely igencsak elhasználódott mára.

Természetesen folytatódni fog még a járdafelújítás a városban, erről is beszámolunk majd.