HELYTÖRTÉNETI ÉS NÉPRAJZI PÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉSE

A Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda helytörténeti és néprajzi pályázatot írt ki iskolásoknak.

Idén első alkalommal középiskolás is volt a pályázók között - tudtuk meg Kovács Miklósné igazgatótól.

- Az idén három témában hirdettük meg a pályázatot. Az első téma a kun hímzések, a tűbe fűzött gondolatok. A második téma a helyi értékeink voltak, karcagi hungarikumok néven. A harmadik pályázati lehetőség pedig a családfakutatás volt. Előttem az utódom, mögöttem az elődöm címmel. Nagy örömünkre 25 pályamunka érkezett, ebből 22 írásos, három pedig rajzos családfa. Három iskolából, azaz a Karcagi Nagykun Református Általános Iskolából, a KSZC Varró István Technikum és Szakképző Iskolából és a Györffy István Katolikus Általános Iskolából érkeztek a pályázatok, s érdekesség volt, hogy a középiskolásokra is kiterjesztettük és hála Istennek, egy középiskolából is érkezett nagyon szép pályázat.

- A zsűri: dr. S. Kovács Ilona néprajzkutató, akinek a kun hímzéses témában két könyve is megjelent az elmúlt időszakban, dr. Kasuba Jánosné, az iskola nyugalmazott könyvtáros tanára, aki a családfakutatásával foglalkozott mélyebben és az ő nevéhez fűződik a helyi értékeket megteremtő gyűjtemény is. A harmadik csoportba tartozó pályaműveket Rapi Lajosné, az iskola nyugdíjas történelemtanára értékelte.
- Több mint 30 évvel ezelőtt indult el a helytörténeti pályázat itt, a mi iskolánkban és 2020. január 15-én bekerült a Karcagi Értéktárba a Karcagi Értéktár Bizottság döntése alapján. A beérkezett pályázatokat, mint ahogyan a több száz pályázatot, amit őrzünk már az iskolai könyvtárunkban, is itt fogjuk elhelyezni. Szeretném elmondani, hogy ezek a pályázatok további kutatásra felhasználhatók. Több alkalommal kerestek már meg bennünket helytörténettel foglalkozó kutatók, akiknek örömmel bocsájtottuk rendelkezésére a helytörténeti pályázatainkat.

- A gyermekek munkáját a pedagógusok és a szülők is segítették.
- Tisztelettel szeretném megköszönni ezt, hiszen tudjuk azt, hogy a mai világban egyre nehezebb könyvek mellé leültetni a gyerekeket és olyan terjedelmes pályamunkát elkészíteni, mint amelyek készültek. Ebben nagy szerepe van a mentoráló pedagógusoknak, akiknek nagy hálával tartozunk, illetve a szülőknek, akik buzdítják a gyerekeket és segítik őket eljutni a különböző riportalanyokhoz, illetve saját maguk is, amit már összegyűjtöttek a gyerekek rendelkezésére bocsátják. Természetesen köszönettel tartozunk azoknak a közintézményeknek is, amelyek segítik a gyerekeket ebben a kutatómunkában.

- Elmondhatjuk, hogy az idei évi pályázat sikeres volt.
- Nagyon sikeres volt, én úgy gondolom, hiszen az előző években kevesebb pályamunka érkezett. Most zárva volt a könyvtár, tehát tulajdonképpen azért volt akadály abban, hogy a gyerekek kutatómunkát végezhessenek, de a 25 pályázó ezt nagyszerűen leküzdötte és csodálatos pályázatokat nyújtottak be.

Kiemelt Arany minősítést kapott a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvodából Varga Jázmin Róza (7.a) és Márki Flóra (7.a), a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvodából Bodnár Levente (6. osztály), Kiss Zsigmond (6.osztály), a KSZC Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból Tóth Zsófia (10. osztály).

Arany minősítést vehetett át a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvodából Ujvárosi Regina (8.a), Nagy Bence (6. osztály), Bujdosó Sarolta (7.b), Laczik Boglárka (8.b), Kovács Lujza (8.b) és Márki Bálint (5.b).

Az egyik kiemelt arany minősítést a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvodából Márki Flóra (7.a) kapta, aki családfakutatást végzett.
- Előszörédesapámmal beszélgettem, aki több mint tíz éve kutatja a családunkat, utána pedig az interneten kerestem utána, hogy mi is pontosan a családfakutatás. Nehéz feladat és kitartást igényel, de megéri - állítja a diák, aki mind az anyai, mind az apai ági családját végigkutatta az 1700-as évek elejéig.
- Körülbelül két-három hét alatt állt össze az egész dolgozat. Apukám nem talált benne új dolgokat, mivel interjút készítettem vele, ő segített az elkészítésben. A pályázatot több példányt is kinyomtattunk, hogy majd később vissza tudjuk olvasni. Ami nekem érdekes volt, hogy van nemesi ősünk is, ez nagyon érdekes információ volt.
- Flóra több pályázaton vett már részt, most a három téma közül azt választotta, ami a legjobban érdekelte.
- Az eredményhirdetésen nagyon örültem, mert rengeteg munka volt benne és tényleg nagyon sokáig dolgoztunk ezzel. Szüleimnek azonnal elmondtam, nagy volt az öröm. Számomra a kutatás jó volt, sok érdekességet véltem felfedezni és sok mindent megtudtam a múltról.
- Aki szeretné elkezdeni a családfakutatást, az először a rokonokkal beszélgessen, hiszen abból is több információt meg lehet tudni, az internetről meg lehet nézni az anyakönyvi kivonatot - így lehet elindulni tanácsolta Flóra.

Kiemelt arany minősítést kapott a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvodából Varga Jázmin Róza (7.a), aki a kun hímzéssel foglalkozott.
- Először elkezdtem feldolgozni S Kovács Ilona Kunhímzéses párnavégek című könyvét. Aztán úgy gondoltam, hogy szeretném kiemelni valahogy a többi pályamű közül, ezért édesanyám segítségével felkerestem dr. Saliga Viktóriát, akin keresztül pedig a Táncoló Tulipán Kunhímző csoporthoz is eljutottam - sorolta Jázmin, akinek nagyon tetszenek a kun hímzések, a nyári szünetben szeretné is megtanulni.

- A kun hímzésnek általában több virágmintája van, több sziromsor van, általában 6-8 kazettás, illetve indás is van. Az indás elv a török hímzésből jött át a kun hímzésbe. Régen növényekkel színezték be a fonalakat. kedvenc mintám a kazettás, ezt is szeretném megtanulni, remélem nyáron egy terítő elkészülhet így. A pályamunkám elkészítésében anyukám is segített, nagyon örült a díjamnak. Ötödikben bronz minősítést kaptam, hatodikban kiemelt aranyat és hetedikben is.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.