HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYÉBŐL

Az elmúlt 24 óra rendőrségi híreiből

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a vármegye rendőrei 3 ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá 2 személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy helyi áruház biztonsági szolgálatának munkatársa tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságra. Elmondta, hogy 2023. március 16-án a délelőtti órákban egy 23 éves zagyvarékasi férfi 54.030 forint értékű áruval pakolta meg a bevásárló kocsiját, majd kihasználva, hogy a mozgásra nyíló bejárati ajtón át épp egy vásárló ment be az üzletbe, fizetés nélkül próbált meg távozni – sikertelenül.

A kiérkező rendőrök az árucikkeket lefoglalták és a jogsértőt előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A terhelt beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a lopott értékek közül a whiskyt már húsvétra szánta.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek