Print this page

A vállalt feladatok a nehéz időkben is teljesültek

A 2022-es év is tartogatott nehézségeket, ám a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság a vállalt feladatait maradéktalanul el tudta látni, a közvélemény legnagyobb megelégedésére

– így összegezte az elmúlt esztendő tevékenységét Matuska Zoltán tűzoltó ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a szervezet március kilencedikén tartott évértékelő állományértekezletén.

Az igazgatóság első embere kiemelte, hogy a legnagyobb kihívást tűzoltási és hatósági szempontból is a nyári aszály jelentette. Emiatt a vármegye egyes területein kritikus vízellátási problémák jelentkeztek, de a rendkívül száraz időjárás a káresemények alakulásán is lenyomatot hagyott: tavaly meghaladta a négyezer-hétszázat a káresemények száma, amely 26 százalékkal több, mint 2021-ben. Ezek közül kiemelkedtek a szabadtéri tüzek, melyekből hétszer nagyobb terület égett le 2022-ben, mint a megelőző esztendőben.

Tavaly vármegyénkben összesen több mint 1.800 katasztrófavédelmi hatósági eljárás indult és mintegy 1.500 ellenőrzést folytattak le a szakemberek. Az eljárások között 145 nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás szerepelt – tette hozzá az ezredes.

Matuska Zoltán az önkéntesség fontosságát hangsúlyozva elevenítette fel, hogy az elmúlt évben vármegyénk húsz önkéntes tűzoltó egyesülete közel 310 káreseménynél avatkozott be. Ugyanekkor a térségben működő 47 önkéntes mentőszervezet pedig 49 esetben lett bevetve, főképp viharkárok felszámolásánál. Az önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek a központi költségvetésből összesen közel 17,5 millió forint pályázati forráshoz jutottak.

A múlt év fontos infrastrukturális fejlesztései között említette az igazgató a vármegyei igazgatóságnak, a szolnoki katasztrófavédelmi kirendeltségnek és hivatásos tűzoltó-parancsnokságnak helyet adó épület energetikai korszerűsítését és áramfejlesztőjének cseréjét, a karcagi tűzoltólaktanya melegvíz-ellátásának modernizálását, valamint a tűzoltó-gépjárművekbe szerelt új fedélzeti döntéstámogató rendszereket is.

Az évértékelő értekezlet zárásaként Matuska Zoltán megköszönte a teljes személyi állománynak, valamint a társszervezeteknek a 2022-ben végzett munkát; egyben reményét fejezte ki, hogy a sikeres együttműködés és a tevékenység eredményessége ugyanezt a színvonalat tartja meg 2023-ban is.

Infokarcag