KARCAG VÁROS KULTÚRÁJÁÉRT DÍJAT KAPOTT HÁZI-SÁRAY MÁRIA

Vele beszélgettünk pályájáról.

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Karcag Város Kultúrájáért Díjat a város érdekében végzett kiemelkedő nevelő-oktató munka elismeréseként Házi-Sáray Máriának, a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye magánének tanszak vezetőjének adományozta.

- A díjazott énekben könnyebben megfogalmazná a gondolatait, hogy mit érzett a díj átvételekor. Azért szavakban is megpróbáltuk. 2002-ben került Karcagra. A huszonegy év, egy nyerőszám számára.

- Nyerőszám, mindenhogyan, s úgy gondolom, hogy nincsenek véletlenek. Én nem tudtam, hogy ide fogok kerülni. Talán a Jóisten keze, mert az egész utamat a Jóisten úgy gondolom ő segíti, irányítja. Aminek meg kell történnie, ez megtörténik, ami nem történik meg, az meg jobb, ha nem történik meg, vagy nem megy tovább az életemben, úgyhogy rám vigyáz a Jóisten - mondja a díjazott, aki 21 éve lehet Karcagon, Sipos Antal igazgató volt az, aki bizalmat szavazott neki.

- Tíz év után elindíthattam a magánének tanszakot, ami nagy felelősség volt, nem is tudom, hogy érett voltam-e akkor, de a lendület az nagy volt, s azt szerettem volna, hogy a tudásomat a lehető legjobban átadhassam a gyerekeimnek, vagyis a tanszakomnak, de a tanszakom a gyerekeim is. Ők a pótgyerekek, és nagyon szeretem őket. Szerintem a legfontosabb része a szakmai minőségi munka elvégzése és színpadra állítása mellett az, hogy egy jó csapatom legyen, jó csapat legyünk, szeressük, tiszteljük egymást, s hogy emberek legyünk és segítsük egymást.

- A színház néha még hiányzik a tanárnő életéből, de a szép emlékei örökre megmaradnak.
- A Csokonai Színháznak a magánénekese voltam operaénekesként. Nagyon szerencsés ember voltam ott is, mert igazából nem tudtam, hogy felvételizni, vagyis előéneklésre fogok menni. Aznap 11 órakor mondta a tanárom, hogy maga miért nincs ott? Mert nem tudok róla. Na akkor kapja össze magát és gyorsan! Mit énekeljek? Hát, amit a Mohos tanárnővel szokott! Akkor volt lehetőségem előénekelni, a zsűri beleszeretett a hangomba, meg a jelenségembe, akkor én nagyon gyerek voltam még, ez néha most is látszik. Ki következik? - hallottam a színpad mögül, kinéztem, hogy tessék! Mondta, hogy na, ez a lány kell nekem, és Papagene szerepét így kaptam meg. Úgyhogy nem biztos, hogy mindig az a jó - ezt mondom a tanítványaimnak is -, ha tökéletesek vagyunk, hanem ha adjuk magunkat, azt amilyenek vagyunk. Pont, ahogy a Jóisten megteremtette az embert, az úgy pont tökéletes.

- Férje nemcsak a társa, hanem énekpartnere is, ami szintén nem a véletlennek köszönhető.
- Szerintem mindent a Jóisten segít és mindent ő támogat. Nem gondoltam volna, hogy ő lesz a férjem. A Jóisten így alakította, ezért nagyon hálás vagyok, mint ahogy a gyermekemért is. Ő is úgy volt, hogy nem lehet, aztán odatette a csodát nekem a Jóisten a pocakba. Úgyhogy nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy élhetek, hogy a munkámat végezhetem, és hogy ilyen emberekkel vagyok körülvéve. Szülők, gyerekek, vezetők, iskolák támogatása, mert az összes ötlet vagy gondolat, amit a Jóisten ad, az, ha nem lenne partner a városban lévő vezetőség, vagy iskolák, vagy gyerekek, szülők, mindenki, aki 2002 óta körülvesz, akkor az nem lenne. Természetesen nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, akik a mai napig támogatnak. Volt olyan Zenemanós koncert, hogy egy héten keresztül kilenc óvodában koncert. Beteg lett a kislányom pont akkor és Vas megyéből ide jöttek nekem segíteni. Úgyhogy mindig vigyáz ránk a Jóisten, nagyon boldog vagyok, hogy kimondhatom, szeret engem.

- A karcagiak szeretete mellett a testvéri szeretet is fontos Házi-Sáray Mária számára.
- Van egy ikertestvérem, ő a normálisabb kiadás, merthogy ő tanítónő lett, tyúkanyó típus, én is normális vagyok, vagyis azt mondta az előbb az egyik kolléga, hogy az őrültet és a zsenit egy hajszál választja el. Én eléggé nagy amplitúdókkal élek és tanítok, de nagyon szeretem a tanítványaimat. Még ha néha szigorú is vagyok velük, szeretném, ha azon az úton lennének, ami úgy gondolom, hogy a helyes, s ha megtalálnák magukat a zene, a művészetek által, mert a zene, a művészetek szerintem a Jóisten ajándéka s nagyon sokat segít abban, hogy a saját magunk lelkét meg tudjuk élni, és magunkra találjunk. Visszatérve a testvéremre, nagyon szeretem. Nagyon messze van az ikertestvérem, s van egy 15 évvel fiatalabb húgom, aki megint csak egy fantasztikus ember, úgy gondolom nagyon jó, hogy vannak, s hogy megszülethettek mellém.

- A 2023-as év már most nyerő a díjazott számára.
- Igen, s nagyon szépen köszönöm, hogy rám gondoltak, mert én amikor jöttem ki átvenni a díjat, még akkor is gondolkoztam, biztos, hogy én jövök ide ki, biztos, hogy én kaptam ezt a bizalmat, szeretetet, elismerést, mert ez azért igen nagy dolog. Mindenkinek nagyon gratulálok, köszönöm szépen a bizalmat. A legjobb tudásomhoz és erőmhöz mérten biztos, hogy továbbra is, ha a Jóisten is ezt az utat szánja, folytatom ezt a munkát itt a városban nagy szeretettel és a legjobb tudásom szerint.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.