Vármegyénk tűzoltói is dolgoznak a törökországi katasztrófa helyszínén

Kedden vert tábort a törökországi katasztrófa helyszínén Magyarország hivatalos mentőcsapata, a HUNOR.

Az ötvenfős magyar egység Hatay tartományban, egy 16 ezer négyzetméteres területen kutat túlélők után, ahol egy húszemeletes lakóépület dőlt romba, melyben a földrengés idején megközelítőleg ezer ember tartózkodott.

Kedd éjszaka és szerdára virradó éjjel több túlélőt sikerült a romok alól kimenteniük, így összesen tizenkét túlélőt találtak meg és emeltek ki a romok alól. A mentés során hét ember holttestét is kiemelték.

Csak a magyar csapat dolgozik a nap huszonnégy órájában, a többi mentőcsapat éjszakára leáll. A magyar tűzoltók nyolc óránként váltják egymást, hiszen a munka nemcsak fizikailag, pszichikailag is megterhelő. A HUNOR mentőszervezet kötelékében két Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei tűzoltó is dolgozik: Bujdosó Gábor tűzoltó alezredes, a jászberényi katasztrófavédelmi kirendeltség Hatósági Osztályának vezetője, valamint Papp János tűzoltó százados, a mezőtúri hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese.

Tizenhat szakemberrel megérkezett Törökországba a TEK speciális egysége is. A kilenc egészségügyi és a hét alpintechnikai és műszaki képességben jártas szakember a HUNOR mentőszervezettel közösen fog dolgozni.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.