Print this page

Átadták az elkészült kerékpárutakat Karcagon

Véget ért a kerékpárút-hálózat fejlesztése Karcagon.

Az elkészült utakat jelképesen a katolikus templom előtti részen adta át Szepesi Tibor polgármester, dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, korábbi agrárminiszter és F. Kovács Sándor, térségünk és városunk országgyűlési képviselője.

Mint Szepesi Tibor polgármester beszédében elhangzott, egy hosszú-hosszú, 2016-ban kezdődött pályázat fizikai végéhez most érkeztünk el.

- Több hete, több hónapja már lehet használni az elkészült kerékpárutat. Ki lehetett próbálni, úgymond próbaüzemet lehetett végrehajtani rajta. Nagyon sokan kerékpároznak itt, ahogy végignézünk az ünnepség közben is. Nagyon sokat gondolkoztam azon amikor jöttem ide, hogy elmondjak-e mindenféle számot, kilométereket, beszéljek-e arról, hogy mi minden készült el ezen a kerékpárúton, de azt gondolom inkább a fontosabb dolgokról kell a kerékpárút kapcsán beszélnünk.

Arról, hogy Karcag közlekedésfejlesztése 2022-ben egy nagy fordulatot vett, hiszen a kerékpárutak elkészülésével, a parkolók létrehozásával, fejlesztésével, az utak javításával, a gyalogjárdák fejlesztésével átfogó programot kezdtünk, s ennek a programnak most érkeztünk el egy olyan pontjához, ami fizikailag megvalósult, legalábbis ami a kerékpárutat illeti. Egy olyan városrészen keresztül vezet és ível át az a kerékpárút, amelyen most is állunk, amely a város szélét a közepével köti össze. Összeköti egymással a meglévő és az újonnan épült kerékpárutakat, hiszen nemcsak itt, a Széchenyi sugárúton, illetve a felújított Madarasi úton, hanem a Kisújszállási útról is beszélünk, amely egy több mint 30 éve meglévő kerékpárút, s nagyon várta mindenki, hogy megújuljon, hogy új formában, megszélesítve, biztonságosan lehessen használni. És a legfontosabb szó ebben a mondatban a biztonságosság, hiszen nagyon sok kerékpáros átvezetés valósult meg. Nagyon sok közlekedési táblát helyeztek ki a kivitelezők és terveztek meg a tervezők, amely mind-mind azt szolgálja, hogy a kövesúton, a közúton közlekedők, illetve a kerékpárúton közlekedő kerékpárosok, s természetesen a gyalogosok is, biztonságosan tudják használni valamennyi napszakban és évszakban az elkészült kerékpárutat.

Ha kilométerekről beszélünk, akkor összességében a két kerékpárút nagyjából 10-12 kilométert jelent. Ennek jelentős része már megvolt, tehát közel 8 kilométeres szakasz megvolt, amely teljesen felújításra került, illetve körülbelül 3-3,5 kilométer az, ami teljesen újonnan készült el. Ehhez vehetjük hozzá azokat a szakaszokat, ahol a meglévő közút mellett úgynevezett kerékpáros sávok kerültek kialakításra. Engedjék meg, hogy megköszönjem mindenkinek azt a munkát, amelyet az elmúlt hónapokban, az elmúlt évben végrehajtott, köszönjem a tervezőknek az odafigyelést, azt, hogy olyan utat raktak össze számunkra a tervezőasztalon, amely, ahogyan azt bizonyítja is már a használat közben, egy teljesen jó és használható utat jelent.

Köszönöm a kivitelezőknek, a menedzsmentnek, azoknak a szervezeteknek, akik támogatták a kerékpárút elkészítését. Engedjék meg, hogy kiemeljem a Karcagért Közalapítványt, aki a Kisújszállási úti kerékpárút fejlesztése során további forrásokat biztosított a biztonságos közlekedés érdekében, hiszen a korlátok a festése a Kisújszállási úton az ő támogatásukból készült el. Köszönöm a Polgármesteri Hivatal munkatársainak az odafigyelést, s bízom abban, hogy ez az elkészült kerékpárút, a megújult kerékpárút, az új kerékpárút hosszú-hosszú évekig fogja szolgálni Karcag közlekedését, az erre kerékpározók biztonságos közlekedését.

Remélem, hogy ezek a közlekedési fejlesztések, amelyeket az önkormányzatunk elkezdett folytatódni fognak és tudnak, ehhez pedig mindenképpen szükségünk van - s ezúton is köszönöm Magyarország Kormányának, képviselő uraknak azt a segítséget, támogatást, amellyel hozzájárultak, hogy ma ezt az ünnepséget, amely hangsúlyozom még egyszer, egy nagyon-nagyon fontos közlekedési fejlesztés, Karcag érdekében át tudjuk adni és a nagyközönség fogja tudni használni a továbbiakban is. Én ehhez kívánok mindenkinek jó erőt, egészséget és biztonságos közlekedést, hazatérést az elkészült kerékpárutakon - fogalmazott a városvezető.

Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, korábbi agrárminiszter szerint is igazán fontos és jeles alkalom a mai, amikor Karcag történetének legnagyobb kerékpárút beruházása kerül átadásra.

- Ebben a műfajban, ha úgy tetszik, a kerékpáros közlekedés fejlesztésében ez a legjelentősebb beruházás évtizedek óta. Tudjuk, hogy itt Karcagon több ütemben épültek ki a kerékpárutak, volt, ami tanácsi beruházásban, önkormányzati beruházásban. Az, hogy ez egy igazi biciklis város, jól mutatja, hogy a Karcagért Közalapítvány jótékonysági bálokon keresztül, magánvállalkozók különböző adományokkal, adománygyűjtéssel is segítették azt, hogy bővüljön a kerékpárút-hálózat. De ez a hálózat még mindig nem volt elég, ezért nagyon fontos dolog a mostani felújítás, illetve új utaknak a kialakítása, s fontos lépés abba az irányba, hogy a város még inkább kerékpáros-barát közlekedési hálózattal rendelkezzen.

Én gratulálok ehhez az önkormányzatnak, polgármester úrnak, képviselőnek, mindenkinek, aki akár a járás, a kormányhivatal, a polgármesteri hivatal részéről közreműködött abban, hogy a kivitelezők igazán jó minőségben és kellő határidőre elkészültek ezzel a munkával. Láthattuk ezt itt a városban, járva-kelve, sőt a próbaüzemben már igénybe is vettük a bicikli utat, amelyet nem volt könnyű azért elhelyezni. Meggyőződésem, hogy egy beépített környezetben a közlekedési szituációk is néha eléggé kiélezettek, ahol sokan mozognak, az építkezőnek még nehezebb, de nagyon ügyesen sikerült megoldani azt, hogy a kerékpárút szolgálja azt a célt, amelyet kitűztek a város vezetői, amit a közvélemény is elvár, hogy biztonságosan, hatékonyan, gyorsan lehessen közlekedni.

Bízom abban, hogy ez a kerékpárút a funkcióját majd eredményesen betölti, s tudom, hogy a város részéről, képviselő úr részéről is van nyitottság a munkálatoknak a folytatására, hiszen távlatokban akár a Tisza-tónak az elérése, akár a város további pontjainak az elérése, a kerékpárutakon keresztül egy ígéretes és megvalósítható cél. Én gratulálok mindenkinek, aki részese volt ennek a beruházásnak, s bízom benne, hogy Karcag közönsége úgy, ahogy a próbaüzem alatt, a jövőben is örömmel és eredményesen fogja használni ezt a kerékpárutat, hiszen Karcag biciklis város, nagyon sokan közlekednek kerékpárral, ez egy igazán olyan közlekedési eszköz, amely egészséges, olcsó, gazdaságos és gyors itt, a mi karcagi világunkban - mondta a képviselő.

- Nagyon rövidnek kell lennem, hiszen pontosan látom, hogy körülbelül 20 perce tart ez a rendezvény, s már 40 kerékpáros jött volna ezen az úton. Minél rövidebbek leszünk, annál biztonságosabban tudnak a karcagi kerékpárosok közlekedni - kezdte beszédét F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő.

- Tudjuk, hogy Karcagnak fejlődnie kell, és a város fejlődik. Fejlődik az intézményhálózata, az iskolái, óvodái, bölcsődéje, de fejlődni kell a közlekedésének is. És a közlekedése is fejlődik, hiszen rengeteg autó lett az elmúlt években, megtöbbszöröződött a karcagi autótulajdonosok száma. Tudjuk azt, ha autóval közlekedünk, akkor milyen nehéz Karcagon parkolóhelyet találni. Nagyon sok parkoló épült, lehet, hogy még kell majd parkolóknak épülni. Tudjuk azt is, ha autóval közlekedünk, akkor milyen nehéz a kerékpárosokat kerülgetni. Ez az autósok szemszöge, de amikor kerékpárral közlekedünk és főleg gyermekkel, akkor tudjuk azt, hogy milyen veszélyes a közúton közlekedni kerékpárral, ne adj Isten gyermekkel. Akinek kisgyermeke van tudja, hogy milyen nehéz elengedni az iskolába a gyermeket, ha a kerékpárral közlekedik és milyen jó dolog, ha kerékpárút van, tudjuk, hogy biztonságban vagyunk mi és a gyermekeink is.

Ez nem egy egyszerű beruházás, a kerékpárút egy olyan beruházás, amely nemcsak kényelmet biztosít a karcagiaknak, az itt lakóknak, hanem személyi biztonságot az idősebbeknek, fiatalabbaknak és a gyermekeknek. Ilyen az, amikor egy település vezetése több mindenre gondol. Nemcsak arra, hogy munkahelyek épüljenek, hiszen épült Penny Logisztikai Központ, az AgroSprint telephelye, épültek óvodák, bölcsődék, iskolák és felépült ez a kerékpárút, amire nagyon nagy szükség volt, hiszen aki a Kisújszállási úton, vagy itt, a Széchenyi sugárúton közlekedett, az pontosan tudta milyen nagy szükség van a kerékpárútra. S ne adj Isten a piacnál, egy piacnapon nem lehetett közlekedni, hiszen autósok, kerékpárosok egymást akadályozták. Ott is megépült a kerékpárút, köszönöm az előrelátó városvezetésnek, polgármester úrnak, a képviselő-testületnek, a kivitelezőknek a gyors és hatékony munkát.

Köszönöm a Magyar Közútnak, hogy az engedélyezés a tervek elkészítésénél partner volt és köszönöm a karcagiak nevében, azok nevében akik autóval közlekednek és azok nevében, akik kerékpárral. Ideje a köszöntő beszédemet befejezni, mert nagyon sok kerékpárosnak át kell adni ezt a jó minőségű, biztonságos karcagi kerékpárutat - zárta szavait a képviselő.

Az elkészült Széchenyi sugárúti kerékpárutat szalagátvágással adta át Szepesi Tibor polgármester, dr. Fazekas Sándor és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, valamint a kivitelező és a Magyar Közút megjelent képviselője.

Image Gallery