Tisza-tavi Turisztikai Kerekasztal

A Tisza-tavi Turisztikai Kerekasztal tagjai valóban komolyan gondolják az együttműködést, és a közös gondolkodást, hiszen a június 12-én, csodás környezetben, az abádszalóki szabad strand rendezvényterén megtartott ülésen a tagok (28) - egy-két hiányzótól eltekintve - teljes létszámban jelen voltak . Munkára jelentkezett nagy örömünkre, és csatlakozott a kerekasztalhoz a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi Kara (Szolnoki Campus), a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága és a Tisza-tó Fejlesztési Kft.


A munkaülés résztvevőit F.Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője és Balogh Gyula, a házigazda település polgármestere üdvözölte. F.Kovács Sándor köszöntőjében utalt arra, hogy nem kizárt szálláshelyfejlesztésre jelentős hazai forrás megnyitása a Tisza-tó térségébe.


A rendezvényen nagyon sok, hasznos, a tó közvetlen és távolabbi jövőjére, fejlődésére hatással lévő információk hangoztak el. Többek között ez is az elsődleges célja ennek a szakmai platformnak: teret biztosítani a Tisza-tóért tevékenykedők közötti információcserének, egyeztetéseknek.


A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke, Hubai Imre elmondta, hogy a Tanács már ebben az évben komoly szerepet vállal a térség turisztikai kínálatának népszerűsítésében. Online kampányok, influenszer kampány, óriásplakát kampány, TV és rádió média megjelenések, online fotóverseny és a Tanács ernyőszervezeti tevékenységének további erősítése is a tervek között szerepel.
F.Kovács Sándor beszélt arról, hogy a június 8-án hatályba lépett, a víziközlekedés rendjét szabályozó miniszteri rendelet Tisza-tavat és az élő Tiszát érintő rendelkezései mögött milyen kompromisszumos egyeztetéssorozat állt. Ha szükséges, finomítani fogjuk a jogszabályt a tapasztalatok összegzése után - tette hozzá az országgyűlési képviselő.


Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke, aki a szervezet titkára, a 3x olimpiai bajnok kajakozó, Storcz Botond társaságában érkezett az ülésre a Kiskörei Raftingpálya terveiről beszélt. Kiemelte, hogy olyan vízi és szabadidős sportkomplexumot terveztek, amely egyrészt szolgálja a versenyzőket, másrészt a szabadidejüket aktívan eltölteni vágyók igényeit is. Hamarosan indul a beruházás kiviteli terveinek elkészítése, mely várhatóan 6 hónapot vesz igénybe, utána indulhat a kivitelezés közbeszerzési eljárása. Legközelebb Hollandiában van ilyen multifunkciós létesítmény, mint amilyet mi a Tisza-tónál tervezünk - tette hozzá az MKKSZ elnöke.


Kárándi Zoltán, a Magyarországi Nyaralóhajózási Program projektvezetője az aktuális helyzet kapcsán elmondta, hogy a nyaralóhajó flotta 20 hajóból áll, melyből 18 db van az országban, ebből 7 Tokajon, 11 Tiszafüreden, a Szabics Kikötőben (ezek napokon belül mennek tovább Kiskörére). Július 1-jétől engedély nélkül, jogszabály által is megerősítve lehet vezetői engedély nélkül igénybe venni a szolgáltatást. A pandémia előtt a foglalások 60%-a külföldről érkezett, ez a tendencia úgy változott, hogy a július-augusztusi 40%-os foglaltság 70-75%a belföldi vendégektől jött - jegyezte meg Kárándi Zoltán.
Karancsi Tamás, a JNSZ Megyei Területfejlesztési Ügynökség ügyvezetője a Tiszafüreden várhatóan 2022-ben megnyíló Tisza-tavi Természetbúvár Játszóház és Túraközpont részleteit ismertette. Elmondta, hogy a közösségi célok - vállalkozói szemlélet - eredményes üzemeltetés hármasa határozza meg a fejlesztést. Cél egy 4 évszakos attrakció létrehozása.
Az ülés végén, az új tagok felvételére egyhangú támogatással került sor, majd a résztvevők aktuális kérdéseket egyeztettek.
Köszönjük, Abádszalók, nagyszerű vendéglátónk voltál! Az eseményről a Karcag TV Nagykunsági Krónika című műsorában lesz látható a felvétel

forrás:

Tisza-tavi Turisztikai Kerekasztal

 

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.