Print this page

ÖREGDIÁK TALÁLKOZÓ

A Karcagi Öregdiákok Baráti Körének találkozóján Bihari László elnökkel beszélgettünk a terveikről.

- Alapvetően az iskolánk szokott bennünket fogadni. Most is azzal kezdődik majd a programunk, hogy az igazgató úr beszél a gimnázium aktuális helyzetéről, utána pedig én, mint elnök tartok egy beszámolót az elmúlt időszak eseményeiről és a következő év programjáról.

Ezt követően kerül sor a Szepesváry Gábor testnevelő tanár úr emléktáblájának avatása keretében egy laudációra, amit Olajos István fog tartani, a végén pedig koszorúzásra kerül sor. Megkoszorúzzuk Szepesváry tanár úr emléktábláját, a B. Major tanár úr emléktábláját, az '56-os emlékművet, és az úgynevezett "pipás diák" emlékművet.

- Az emléktábla Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrász alkotása, amit az öregdiákok közadakozásból készíttettek el.
- A Szepesváry emléktáblát is közadakozásból sikerült felállítani, mint ahogy korábban Kató néni, a B. Major emléktáblát, vagy az '56-os emlékművet is.
- A karcagi után is lesz még találkozója az öregdiákoknak, amiről a közösségi oldalunkon lehet tájékozódni.

- Minden hónapban, novembertől májusig van programunk, összejövetelünk a Magyar Tudományos Akadémia székházában.