Print this page

JELES ÉVFORDULÓ

By szeptember 16, 2022 117 0

Jeles évfordulót, a 35. születésnapját ünnepelte a Lovagi udvarban a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének Karcagi Csoportja. Vezetőjükkel, Németh Imrénével beszélgettünk az ünnepről.

- A megalakulásunk 35. évfordulóját ünnepeljük ezen a napon. 1987 őszén alakult meg 15 fővel ez a nagyra nőtt létszámú csoport, és ennek az ünnepségét rendezzük kicsit rendhagyó módon, mert helyszínváltozás, műsorváltozás, időpont változás is volt.

- A 35 év életkornak is szép, nem hogy egy civil egyesületnek, melyet nyolc éve vezet Németh Imréné.
.
- Szekeres Gyuri bácsi halála után - ő 18 évig vezette ezt az egyesületet, akkor fejlődött egy erős összetartó csoporttá, létszáma megnövekedett 700 fő felé - azóta vagyok én a vezető, sajnos most már lecsökkent mind a regisztrált, mind a fizető taglétszám. Nagyon sok kedves aktív tagunkat vesztettünk el a pandémia ideje alatt, közel 40 fő távozott közülünk, nagyon hiányoznak.

- Egyperces néma felállással emlékeztek meg volt tagtársaikról, de így is nehéz a nagy létszámot kezelni. Ehhez kell Németh Imrénének a családja mellett egy jó csapat is.

- Egy nagyon erős segítő csoportom van, vezetőségi tagok, és azon kívül is körülbelül 30-40 fővel számolhatok, aki mindig, minden körülmények között mellettem áll, és bármilyen szervezésünk van, abban segítenek.

- Most, hogy a pandémia enyhült, kicsit jobban tudtak találkozni is a sortársaikkal, akiknek igyekeznek mindenben segíteni.

- Legjobb, hogy van szerencsénkre gyógyászati segédeszköz-raktárunk. Nagyon sokan ki tudják ezt használni, nehéz hozzájutni, időpontot kapni, felíratni, hiányzik egyes segédeszköz, és most nagyon jól jön, hogy van a csoportunknak a kerekesszéktől kezdve rolátoron át mindenféle segédeszköze.

Ezekből azonban sosem elég, így a csoportvezető felhívással is fordul városunk lakosai felé.

- Kérem, hogy akinek feleslegessé válik és odahaza van ilyen eszköze, pénzt nem tudunk érte fizetni, de nagy köszönettel elfogadnánk, mert nagyon sok embernek tudnánk adni, amikor azonnali segítség kell, amikor eltört a lábam, kell egy mankó, kell egy tolószék. Ezt szeretnénk, hogyha ilyen felajánlásokkal jönnének felénk.

- A Sorstársak Házában vannak a Rákóczi utca 3. alatt, s a vezetőség tagjait minden héten, csütörtökön 9 és 11 óra között lehet megtalálni, illetve a hó végén minden pénteken délután van a csoport összejövetel. Ha nem nagy rendezvény van, mint most, mert ez szombati napokon zajlik.

- Nagy volt az érdeklődés az ünnepségre, sajnos azonban sokak jelentkezését vissza kellett utasítani.

- Hely hiányában csak öt vidéki csoportot tudtunk meghívni, és öt karcagi civil szervezetet négy-négy, illetve öt-öt fővel. Ha nagyobb helyiségünk lett volna, akkor 250 főig fel tudtunk volna menni, mert olyan sok csoporttal van nagyon jól kialakított kapcsolatunk, mind a helyiekkel, mind pedig a megyén belül működőekkel évek óta.

- A mai egy nagy rendezvény, de szoktak tartani kis főzőcskézést, szalonnasütést is.
- Igen, a szalonnasütés megvolt kisebb létszámmal, volt csoportgyűlés, orvosi előadás zajlott a pandémia után kialakult stresszes helyzetekkel kapcsolatban. Sok egyedül élő tagtársunk van, és a magány, a bezártság megviselt bennünket, nemcsak őket, engem is, és erről egy nagyon jól összefoglalt előadást hallgattunk meg.

- Ma pedig az ünnepé a főszerep. Kívánjuk, hogy 35. után még a negyvenediken, sőt a későbbieken is találkozzunk a város egyik legnagyobb civil szervezetének tagjaival, hiszen nagyon fontos feladatot látnak el a sorstársakkal szemben.

- Most is majdnem 90 saját csapattársunk van itt. Még többen is tudtak volna, de le kellett zárni a jelentkezést a férőhely végett. Mindig elmondom minden fórumon, hogy egy olyan nagy helyiség kellene, hogy minél több embert össze tudjunk hívni, akár a megye területéről, akár azon kívülről is, Bácskatopolyával is kapcsolatunk van. Ők a Birkafőző Fesztiválon meghívott vendégeink voltak.

- Jó egészséget kívánunk minden tagjuknak és sok erőt önnek és a csapatnak a következő feladatokhoz!

Az ünnepségen Pánti Ildikó önkormányzati képviselő, Murányi Zsigmondné, a Mozgássérültek JNSZ megyei szervezetének elnöke és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő is elismeréssel szólt a több mint ötszáz tagot számláló csoport munkájáról. Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő hivatalos elfoglaltsága miatt levélben köszöntötte az ünneplőket, Szepesi Tiborpolgármester

pedig születésnapi tortát küldött a jeles ünnepre, hiszen ő is hivatalos elfoglaltsága miatt személyesen nem tudott jelen lenni.