A Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda ballagási ünnepsége

Fennállásának 26. tanévében három nyolcadikos osztály 69 diákja vett búcsút a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda ballagási ünnepségén az alma matertől és tanáraiktól.

A Református Nagytemplomban tartott ballagási istentiszteleten Nt. Koncz Tibor igehirdetése után Földváriné Simon Ilona igazgató és Tóthné Szucsáki Hajnal Ildikó búcsúzott a végzősöktől.

Az osztályfőnök az alábbi gondolatokkal bocsátotta útjára tanítványait:

" Annak okáért amint a Szent Lélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok, Meg ne keményítsétek a ti szíveteket”

A Zsidókhoz írt levél 3. részének 7. és 8. verseiben található újszövetségi Igével köszöntöm az ünneplő gyülekezet minden tagját, közöttük különösen is benneteket, kedves ballagó tanítványaink!

 

Ünnep van ma, és ünnepelni érkeztünk ide, a szeretettel díszített Karcagi Református Nagytemplomba is, az ünnepeltek pedig ti vagytok, akik a mai napon készültök elhagyni a nyolc év óta otthont adó iskolát.

A felolvasott bibliai idézet jól ismert számunkra. Az Úr szavát meghallani nem könnyű feladat, az idézet szerint is a Szent Lélek mondja, és segíteni is Ő tud benne a legtöbbet.

A jól ismert falak között, a karcagi Csengős iskolában, a nagytemplom védelmet sugárzó árnyékában pedig új értelmet nyernek a kimondott szavak. Az Úr hangja ugyanis akár a sokszor hallott harangzúgás formájában, fizikai hanghullámok segítségével hallhatóvá válik ugyan, de csak az Isten Lelkének segítségével nyerhet értelmet az emberi lélekben.

Ahogyan most, ebben az ünnepi órában nézünk benneteket, ahogyan mindeközben emlékek ébrednek bennünk, úgy érzem, hogy nekünk talán mindeddig sikerült meghallani a harangok szavában Isten hangját. Nézzük hát meg, hogy miről is mesélnek nekünk a mai napon ezek a szeretett, múltbéli hangfoszlányok.

Mesélnek először is a magyar nyelvvel való találkozásról, a betűk tanulásának és az olvasás csodájának meghallásáról, és a türelemről, hogy miként is lehet mindezen rejtelmekkel megszólítani egy kicsi gyermeket.

Azután mesélnek a számok különös rendjéről, és mesélnek a teremtett világ szépségéről. Mesélnek azután ennek a világnak a teremtőjéről, Istenről is, aki a próbatételekben és a nehézségekben eddig is mellettetek, mellettünk állt, de aki egyúttal részese akart lenni a vidáman eltöltött pillanatainknak is. Az apró hangfoszlányok aztán egyre tisztábban szóló hangokká alakultak, majd az itt eltöltött nyolc év alatt olyan dallamokká nőttek, amelyek talán egy életen át a lelkeitekben fognak visszhangozni.

Emlékek fognak szólítani benneteket. Mesélnek majd arról, milyen volt kisiskolásnak lenni, és milyen féltő szeretettel vártak rátok a tanító nénik nap, mint nap. Mesélnek majd arról, ahogyan kicsit félve indultatok neki a felső tagozatnak, hogy aztán ott is otthonra leljetek. Az új tantárgyakról, az új feladatokról, próbatételekről. Mesélnek aztán az új élményekről is. A tanulmányi és művészeti versenyekről, a sportversenyek hangulatáról, egy-egy diákönkormányzati napról, a farsangi fellépésekre való készülődésről, talán még a hulladékgyűjtések poros délutánjairól is.

Kirándulásokról, debreceni korcsolyázásokról, a zánkai Erzsébet táborról és a balatonszárszói konfirmációs táborokról, vagy a budapesti Vadászati és Természeti Világkiállításról. Külön dallamok mesélnek majd a Nemzeti Színházban bemutatott János vitézről és a Vígszínházban megtekintett A Pál utcai fiúkról. Az Erdélyben eltöltött négy napról, Nagyenyedről, a Tordai Sóbányáról és a megmászott hasadékról, Torockóról, Gyulafehérvárról, Déva váráról, legutóbb pedig a miskolci Kamaszfesztiválról.

A templom csendjéről, ahol a tanítási heteket kezdhettük, ahol ünnepi műsorok alkalmával szolgálhattunk, és ahová a konfirmáció alkalma is köt bennünket. Az ember életében nemcsak egy város, nemcsak egy iskola, hanem egy templom is otthonná válhat.

A mai világ csúnyán összekuszálódott forgatagában itt találhattok biztonságos környezetre, időtálló értékekre. Ha a lelketekben letisztult dallamot kerestek, itt bizton megtalálhatjátok.

 

A búcsú pillanatait nem könnyű megélni. Van ezekben a pillanatokban valami ünnepélyes, valami jóleső érzés: az elért cél feletti örvendezés érzése. Van bennük megnyugvás és biztatás is, hiszen nem minden egyszerre változik meg körülöttünk. Van bennük szomorúság is persze, mert sajnos a szépből is magunk mögött kell hagynunk nem keveset, de van a búcsú pillanataiban még örömteli, bizakodó várakozás is a jövő iránt.

 

Általános iskolai tanulmányaitokat befejeztétek, amelyhez szívből gratulálunk. Milyen távolinak tűnhetett ez a pillanat nyolc esztendővel ezelőtt. Lám, mégis eljött! Túléltetek sok apróbb és nagyobb nehézséget, de talán még több sikeresen megvívott csatát is. Hiszem, hogy mindkét tapasztalatot a magatok javára tudjátok majd fordítani a jövőben. Biztosan megesett olyan is, hogy valami nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, de mindezeket a dolgokat helyre lehet igazítani ezután is.

Legtöbbször elég lehet hozzá egy bocsánatkérés, a megbocsátáshoz pedig egy kézfogás, egy mosoly, egy ölelés. Mi ezen a mai napon ezzel a szeretettel szeretnénk utatokra engedni benneteket.

Ne felejtsetek el köszönetet mondani szüleiteknek mindazért a szeretetért, segítségért és elfogadásért, amellyel mindvégig mellettetek álltak. Higgyétek el, ez nem fog változni a jövőben sem! Mi, a nevelőtestület tagjai is megköszönjük, hogy együtt egyengethettük velük az utaitokat.

 

Az ünnep különös dolog. Különös, mert nem kevés felelősséggel is jár. A múltra való emlékezés kötelez is, hogy vigyük tovább az igazi értékeket, és tegyük hozzá mindazt, amivel saját magunk tudjuk gazdagítani azt a kultúrát, melynek részesei vagyunk.

 

Ha jól figyeltetek, az előzőekben elmondott gondolatokban azt is szerettem volna kiemelni számotokra, hogy a lélekkel meghallott hangok nem véletlenszerűen szólalnak meg. A hangokban Isten szól hozzánk ma is. Tudatosan, átgondoltan, előre szépen eltervezetten.

 

„Ha az ő szavát halljátok, Meg ne keményítsétek a ti szíveteket.”

A felelősség azonban egyre csak nagyobb lesz. Próbáljátok megkeresni, megkérdezni, hogy veletek mi a terve, nektek milyen szolgálatot, feladatot szánt a Teremtő. Hagyatkozzatok rá a középiskolás évek alatt, majd egész életetekben is. Nemsokára új nemzedékek jönnek utánatok, akik számára nektek kell továbbadni az igazán maradandó értékeket. Azokat az értékeket, amelyek titeket is megörvendeztettek, boldoggá tettek, és megtartottak.

 

Erről szól Dsida Jenő költeménye, melynek címe: Te harangozol

 

„Hunyd be a szemedet a dombtetőn.

Megindulsz lassan az űrben, a kék levegőben, az őszi lombok hervadt szagában.

Előbb csöndes úszással, lengéssel jobbra-balra,

aztán szédületes gyorsasággal,káprázatos ívben messzire lendülsz,

titokzatos szálak tartanak, azokon himbálózol édesen, fájón, rettenetesen.

És delet kongat a falu harangja,

és minden kondulással egyre biztosabban érzed,

hogy te vagy a harang nyelve, és az egész mindenség kék burája: egy óriás harang.

És öblös kongással, testeddel, véreddel, egész valóddal te harangozol az egész világnak.”

 

Kedves ballagó diákok! Kedves tanítványaink! Isten áldjon benneteket! - zárta szavait az osztályfőnök.

 

Az ünnepi műsorban közreműködtek az iskola diákjai és tanárai. A sport és tanulmányi munkában kiváló eredményeket elért nyolcadikosoknak Nt. Koncz Tibor esperes és Földváriné Simon Ilona adott át díjakat, Konczné Lehoczky Krisztina lelkész pedig a fenntartó, Református Egyházközség egy, a gyülekezethez tartozó család adományából 2 végzős diáknak adott át középiskolai tanulmányiakhoz pénzbeli támogatást. Karcag város önkormányzata által alapított Jó tanuló jó sportoló díjat Szepesi Tibor polgármestertől Kovács-Bocskay Vince Timur 8.b osztályos tanuló vehette át.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.