Print this page

Trianonra emlékeztek Karcagon

A Magyar Országgyűlés 12 évvel ezelőtt nyilvánította június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját, a nemzeti összetartozás napjává. Karcagon 2007 óta tartunk megemlékezést ehhez a naphoz kapcsolódva. Pénteken a Református Nagytemplom előtt a városvezetők, az intézmények tanulói, tanárai  és a város lakossága jött el emlékezni. A Kováts Mihály Huszárbandérium tagjai félárbócra engedték az Országzászlót a Himnusz közben.

Kurucz István Tábori Piroska: Imádság versét mondta el, majd F. Kovács Sándor, városunk és térségünk országgyűlési képviselője mondott emlékező beszédet, amelyet az alábbiakban közlünk:

 

 

 

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Kedves megemlékezők, kedves diákok és kedves pedagógusok!

Kedves diákok! A ti feladatotok sokkal nagyobb és a felelősségetek is, mint bárki másé és a titeket oktató pedagógusoké is. Hiszen mindannyian csak egy szemek vagyunk a láncban. Abban a hosszú láncban, ami a magyarság történetének 1100 vagy akár régebbi történetét is körbefonja. És ebbe a láncban, ha bármely láncszem megszakad, oda az ősök munkája, az ősök harca, az, ami magyarságnak és magyar kultúrának nevezhető. Nektek kell továbbadni azt a kincset amit megörököltünk, amit mi is igyekszünk továbbadni - kezdte beszédét a politikus.

 

Tisztelt megemlékezők!

Bármilyen hatalmas egy fa, ha gyengék a gyökerei, nem mennek elég mélyre a földben, nem kapaszkodnak eléggé. Egy szélvihar, egy aszály, csak egy gyenge fuvallat is ki tudja dönteni. Előttünk történelmi példák vannak, hiszen nagy népek, nagy nemzetek tűntek el a történelmi süllyesztőben. Már csak a nevüket, az emléküket őrzik a történelemkönyvek lapjai. Hol vannak a dicsőséges hunok? Hol vannak a gazdag avarok a Kárpát-medencéből? Hol van a dicsőséges és fényes Római Birodalom? Már csak emlékük, kultúrájuk néhány foszlánya, ami megtalálható. És mi, magyarok 1100 éve itt vagyunk a Kárpát-medencében. Vesztes csaták, győztes diadalok, de sokszor csak mindennapi verejtékes munka árán, de meg tudtuk őrizni nyelvünket, hazánkat, kultúránkat, mert a legnehezebb időben is össze tudtunk fogni. Meg tudtuk fogni egymás kezét, tudtunk egymásra számítani, és tovább tudtuk vinni azt, amit az őseink ránk bíztak. A mai nap egy szomorú gyásznap, amelyről meg kell emlékezni, hiszen tudjuk, hogy több mint száz esztendővel ezelőtt az 1100 éves magyarságot több részre szakították. Több millió magyar került idegen népek, idegen országok elnyomása alá. Határok választottak el bennünket, fizikai és lelki határok. És ha belegondolunk, ez nem volt példátlan a magyar történelemben, hiszen Mohács után száz esztendővel ki gondolta volna, hogy újból lesz szabad és dicsőséges Magyarország? Ki gondolta volna akkor, amikor Budán a budai pasa uralkodott, hogy lesz még egységes Magyarország? Ki gondolta volna, hogyha nem adjuk fel, ha nem felejtünk, ha küzdünk, újból naggyá tudjuk tenni ezt az országot. 102 esztendő telt el Trianon óta, és azt gondoljuk, talán joggal, talán ok nélkül, mint a mohácsi csata után száz esztendővel az akkori magyarok, hogy ezt már nem lehet helyrehozni, ezen már nem lehet javítani. De azt tudjuk elveszteni, amiről lemondunk. Ha soha nem mondunk le az egységes magyarságról, egységes magyarság mindig lesz - jelentette ki F. Kovács Sándor.

102 esztendővel Trianon után talán egységesebbek, talán erősebbek vagyunk, mint néhány évtizeddel ezelőtt, hiszen a magyar oktatásban 40-50 évvel ezelőtt azt tanították, hogy aki Romániában él, azok a románok, akik Csehszlovákiában élnek, azok csehszlovákok. Akik Jugoszláviában élnek, azok a jugoszlávok és nem tanították az iskolában, maximum csak a családi közösségekben, hogy Erdélyben élnek magyarok, a Délvidéken, a Felvidéken és szerte a Kárpát-medencében. Ezért hatalmas a felelőssége a mostani pedagógusoknak, hiszen a család mellett a pedagógus tudja megmutatni mi az érték, mi a kultúra, mi az, amire támaszkodhat a magyarság. A 21. század elején szerte a nagyvilágban számíthatunk egymásra. Számíthatunk egymásra a Kárpát-medencében, akár a nyugatra szakadt magyarok, akár generációk óta az Egyesült Államokban vagy Dél-Amerikában élő magyarok mai napig számíthatunk egymásra, hiszen ha egymásra nézünk azt látjuk, hogy óriási a különbség magyar és magyar közt. Ég és föld. Vidéken élünk nagyvárosban, mást gondolunk a világról, a kultúráról, a politikáról, mindenről, de ha kicsit távolabbról nézzük a magyarságot, sokkal több közös van bennünk. Sokkal több olyan, ami összeköt bennünket: a nyelvünk, a kultúránk, a történelmünk és a jövőnk.

 

Tisztelt emlékezők!

Merítsünk erőt a több mint száz esztendővel ezelőtt lévő gyászból, abból a fájdalomból, amiből csak erős nemzetek tudnak erőt meríteni. Kívánom azt, hogy száz esztendő után a magyarság erősebb legyen, összetartóbb, hogy meg tudjuk fogni egymás kezét, és a 21. század nyertes népe és nemzete legyen a magyar!

 

Tisztelt emlékezők!

Ne felejtsük, hogy felelős minden magyar, minden magyarért. Merítsünk erőt ebből a gyásznapból, erősítsük meg lelkünket, nemzetünket, és úgy emlékezzünk!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket - zárta beszédét a politikus.

Az emlékező gondolatok után Varga Katica Fohász a hazáért című műsora következett. Horváthné Pandur Tünde szavalata után a Szózat eléneklésével ért véget a megemlékezés.

Image Gallery