A Déryné Kulturális Központban tartotta jótékonysági estjét a Kátai Gábor Kórház Alapítványa.

Az esten részt vett Tamásné Czinege Csilla, adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár, dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő,  F. Kovács Sándor, városunk országgyűlési képviselője, Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke, Szepesi Tibor polgármester is.  

- Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntök mindannyiótokat, akik a bált megtiszteltétek és eljöttetek hozzánk és támogatjátok mind a kórházunk, mind a Kátai Gábor Alapítvány működését, fenntartását és fejlesztését. Nagyon köszönöm azoknak, akik az elmúlt években a báli műsorokhoz hozzájárultak és tették ezt most is - hangzott el Nagyné László Erzsébet főigazgató köszöntőjében. - Kaptunk külső felajánlást, felkérést is, természetesen az előző évekhez híven saját dolgozóink is fellépnek a mai műsorban. Reméljük, hogy vendégeink örömére és kedvelésére, úgy, ahogy ez történt eddig is. Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek a támogatását, minden Kátai Gábor kórházas dolgozó munkáját, hiszen az elmúlt két évben nagyon nehéz időszakot kellett, hogy megéljünk együtt. De nagyon sok siker is volt benne, úgy gondolom. Mindenkinek nagyon jó szórakozást, nagyon szép estét, és nagyon jó egészséget kívánok - mondta Nagyné László Erzsébet.

- Nagy örömmel tölt el, hogy két év elteltével idén a Covid-19 járvány enyhülését követően ismét kötetlen formában tudunk találkozni, s megrendezhetjük a Kátai Gábor Alapítvány jótékonysági estjét - mondta köszöntőjében dr. Fazekas Gábor Gyula, a kuratórium elnöke, aki szólt arról is, hogy az alapítvány nemrég ünnepelte fennállásának 30 évfordulóját. Mint elhangzott, az elmúlt 12 évben az alapítvány részére nyújtott támogatások összege meghaladta a 100 millió forintot, amelyből folyamatosan segítették a kórházat különböző eszközökkel - például vérnyomásmérő, vércukormérő, pulzoximéterek. EKG - készülékek -, támogatták a kórház énekkarának a fellépéseit, a magas szintű betegellátás megvalósítása érdekében a dolgozók rekreációját és továbbképzéseit, számítástechnikai eszközökkel segítették a hatékony munkavégzést. A Kátai Gábor Kórházban gyógyuló betegek komfortfokozatának javítása érdekében TV-készülékeket és hűtőket vásároltak az osztályok számára, az ügyeletes szobákba új bútorokat, több osztályon pedig klímaberendezéseket szereltettek fel és támogatták a kórház berekfürdői üdülőjének felújítását.

- Tisztelettel emlékezve felújítottuk dr. Kátai Gábor síremlékét és emlékparkot alakítottunk ki a kórház udvarán. A Covid-19 járvány elterjedésével kicsit átalakult az életünk az elmúlt két évben, a támogatások főként a kórház dolgozóinak járvány elleni védekezésére, egészségük megóvásának segítésére biztosítottunk védőfelszereléseket, a kórháznak tisztító és fertőtlenítő készítményeket. Úgy gondolom, mostantól újra a kórház dolgozóinak, betegének igényeit, a kollégák rekreációját tudjuk ismét segíteni. Ezúton szeretném megköszönni minden eddigi támogatónak a támogatását, remélem a jövőben is segíteni fogják az alapítványt céljainak elérésében - mondta az elnök, majd egy-egy virágcsokorral köszönetet mondott Szilágyi Lajosnénak, a kuratórium korábbi elnökének az alapítványt végzett munkájáért (a csokrot majd eljuttatják részére), Nagyné László Erzsébet főigazgatónak, Béres Piroska titkárnőnek és dr. Lakatos Linda főgyógyszerésznek az alapítvány működéséhez nyújtott támogatásért, segítségért.

Pohárköszöntőjében F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő megköszönte minden kórházi dolgozónak az elmúlt két évben végzett rendkívüli nehéz munkáját és jó egészséget kívánt mindenkinek.

A színpadon nagy tapsot kapott a jelenlévőktől a kórház MediSong kórusának műsora, az SBO-sok tánca, a Györffy Színtársulat színdarabja, valamint Plósz Csilla tanárnő és két tanítványa: Kátai Lujzi és Kátai Gyurci közös furulya játéka, valamint Perge Tibor énekes saját szerzeménye, az Ébredés - kísért Perge Adrián.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14