Print this page

DIÁKÖNKORMÁNYZAT VÁLASZTÁS

A Karcag Város Diákönkormányzatának tagjai és az általános és középiskolák diák képviselői részvételével a Városháza dísztermében tartották meg az éves beszámolót és a vezetőség választást.

Györfi Rita, a KÖZ-PONT JNSZ Megyei vezetője elmondta a mai napon lejár a VDÖK vezetőség mandátuma, ma új vezetőséget választanak és egy tréninget is tartanak.
A diákönkormányzat szerepe, hogy összetartsa a városban a diákokat és képviselje a jogaikat.
A városi DÖK saját eseményein túl a Déryné által szervezett programokhoz is kapcsolódik.Az idei év első nagy rendezvénye a mai záró rendezvény, de az új vezetőség egy tavaszváró bulit is szervezni fog.

A VDÖK tagjai az iskolai házirendbe is bele tudnak szólni, valamint képviselik társaikat a fenntartókkal szemben, de kapcsolódnak a megyei szervezet munkájához is.
A városban a KIFLI - Karcag Városi Ifjúsági Lurkó Irodában várják a diákokat a Városudvar 1. szám alatt programokkal.


Szabó Krisztina Éva, a VDÖK elnöke számára nagyon jó érzés volt a szervezetben dolgozni, s az, hogy a gyermekek eljöttek a programjaikra, ahonnan boldogan mennek el.
Nagyon örült a több napos programoknak, amit szervezhetett a vezetőséggel, akiknek tagjai most érettségiznek, így ők nem folytatják a DÖK munkájukat. Az elnök 9.-es, így ő újraindul a választáson, mert szeretné folytatni a megkezdett munkát és vannak még ötletei, amelyeket szeretne megvalósítani.

A rendezvényen jelen volt Szepesi Tibor polgármestere is, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a diákönkormányzat mára jól és szervezetten működő egység akik a fiatalokhoz szólnak és közösséget építenek Karcagon.
A városvezető megköszönte a leköszönő vezetés munkáját, hiszen sok élménnyel gazdagodtak a fiatalok az általuk szervezett programokon és jó munkát kívánt a megválasztásra kerülő új vezetésnek.