TOUR DE HONGRIE ÚJRA KARCAGON

Az M4Sport műsorában mutatták be az idei Magyar Kerékpáros Körverseny útvonalát.

.A 43. Tour de Hongrie nemzetközi mezőnye május 11-én Csákvárról rajtol és öt nap alatt 905 kilométert tesz meg a végső befutóig, Kékestetőig.

Május 12-én csütörtökön a második szakasz következik. A rajtnak Nagykunság fővárosa, Karcag ad otthont, innen a mezőny Észak felé indul, a Tisza-tavon átkelve egészen Tiszaújvárosig tekernek majd a bringások, itt Dél-Kelet felé fordulva jutnak el a hajdúszoboszlói befutóig. A százkilencvenkét kilométeres, teljesen sík szakasz során a versenyzők három gyorsasági részhajrá során gyűjtögethetik a pontokat és a bónuszmásodperceket.

Karcag, a Nagykunság fővárosa nagyon büszke hagyományaira – a múlt értékeit nemcsak őrzik, hanem együtt is élnek velük. A Tour de Hongrie jó lehetőség arra, hogy a karcagiak megmutassák magukat a világnak. A város már tizedik alkalommal lesz induló vagy érkező állomása a Magyar Körversenynek. Először 2015-ben ért célba Karcagon a Tour szakasza, akkor a német Manuel Porzner szerezte meg az első helyet. Ezúttal a viadal második szakasza rajtol majd a városból.

Hajdúszoboszlón – amely a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében hazánk harmadik legnépszerűbb települése – korábban is fontos közlekedési eszköz volt a kerékpár, de csak az elmúlt években lett része a Magyar Körversenynek. 2018 óta három emlékezetes befutó házigazdája volt Magyarország legnagyobb termálvizű fürdőhelye: 2018-ban a csíkszeredai Team Novák versenyzője, az ukrán Andrij Bratascsuk hosszú szökés végén szerezte meg itt az első helyet, egy évvel később, a körverseny legrövidebb etapjának végén a fantasztikusan sprintelő cseh Alois Kankovsky emelhette a magasba a karjait. 2020-ban az olasz Jakub Mareczko Hajdúszoboszlón kezdte el fantasztikus menetelését.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.