Print this page

ÜNNEPÉLYES ALAPKŐLETÉTELLEL MEGKEZDŐDÖTT A LIGETI SPORTTELEP FELÚJÍTÁSA

Kilenc milliárd forint kormányzati támogatásból megújul a karcagi Liget úti Sporttelep és Szabadidőközpont.

A hétfői alapkőletételen F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő arra kérte a jelenlévőket, jól nézzék meg a focipályát, hiszen néhány hónap múlva, a felújítás után csak emlék lesz a jelenlegi sporttelep.
- A sportpálya nagyon sok embernek ad és adott emléket, sokan indultak innen sport karriert, vagy az élet rögös útját befutni, hiszen a sport felkészít arra is, hogy a sportolók jó szakemberek legyenek - mondta a politikus, aki felidézet a pályához fűződő gyermekkori élményeit, majd így folytatta: készüljünk fel arra, hogy valami csoda lesz itt Karcagon születőben, amely méltó azokhoz a folyamatokhoz amik a városban most történnek; munkahelyteremtő beruházások, infrastruktúra fejlesztések.

Szepesi Tibor polgármester maga is 1976-tól számolja a Liget úti pályán töltött éveit, akkor jött ide az első atlétika edzésre, aztán egy életre itt maradt.
- Jó szívvel emlékszem az első egy percen belül futott körre aztán a két percen belül futott két körre, melyet ezen a megkopott salakon sikerült teljesíteni, aztán emlékszem a diáksport versenyekre, a nemzetközi labdarúgó tornákra, az edzői évekre, a Bozsik-programokra.
Ahhoz hogy 40 év távlatából a mai fiatalok és megtapasztalhassák mi mindent adhat egy sportpálya, milyen életre szóló emlékek fűződnek egy jó eredményhez, edzéshez, csapathoz, ahhoz jó pályák kellenek
a mai kor követelményeinek megfelelő kiszolgáló helyiségekkel. Most a lehetőséget Magyarország kormányától megkaptuk, a 9 milliárdos támogatással, így kezdődhet a 22 hónapos munka, amelynek végén három épületből álló komplexum fogadja majd a sportolókat rendezvénytérrel, lelátóval, öltözővel, futópályával, szálláshellyel edzőtáborok tartásához - sorolta a városvezető.

Varga Mihály pénzügyminiszter úgy vélte, a sportkomplexum pályáin a karcagi sportolók örömöt és dicsőséget hoznak majd szüleiknek, csapatuknak és a szurkolóknak.

Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő szerint a fejlesztés illeszkedik a város Erzsébet-ligetben zajló építkezéseihez, amelyek a gyermekek és felnőttek számára egyaránt magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítanak majd sportolásra, kikapcsolódásra.
- Mindez nem valósulhatott volna meg egy olyan karcagi közösség, határozott önkormányzati koncepció nélkül, ami kapcsolódik a kormányzat és a megye elképzeléséhez. Bízom abban, hogy hamarosan látjuk miképpen emelkednek a falak, szurkolhatunk az építőknek azért, hogy hamarosan birtokba vegye a közösség és a sportolók az új létesítményt. Sok sikert kívánok és gratulálok Karcag város lakosságának az önkormányzatnak - mondta.

Az alapkőletétel előtt Szepesi Tibor tiszteletbeli KSE mezt adott át Varga Mihály pénzügyminiszternek.

Image Gallery