FENYŐFA ÁRAK

Nyakunkon a karácsony. A tényt mi sem igazolja jobban, mint, hogy már városunkban is megjelentek a fenyőárusok.

Luc-, Normannd és Ezüstfenyő. A kínálat a szokásos, az árak viszont változtak. Az emelkedés a fenyőfapiacot is elérte.Idén 1000-2000 forinttal drágábban kínálják méterét a fenyőknek az árusok.

A lucfenyő, és a nordmann fenyő a legnépszerűbb hazánkban, de ezüstfenyőt is sokan vesznek. Az árak alakulásában azonban a termelőknek nincs nagy beleszólása, ugyanis a kereslet diktál.

A termelők szerint a legnépszerűbb fafajták idén is a luc, és a nordmann lesznek, azonban az ezüstfenyő is állandó termék a kereskedők palettáján. Deme Marcell, a Deme fenyőültetvényektől lapunk kérésére elmondta, hogy a luc az illata és kedvező ára miatt, míg a nordmann elegáns mivolta és tartóssága miatt népszerű.

Az első járványos karácsonykor a visszaesés kétségtelenül érezhető volt, aminek mértéke országos szinten változó volt. Elmondása szerint a járvány hullámai minden gazdasági folyamatra érzékenyen hatottak, de megfelelő gyengeség/veszély analízissel, illetve ezek megoldásaival és kivédésével a vásárlási folyamat biztonságosabbá tehető, amely a vásárlói kedvre is pozitív hatással lesz. Árak tekintetében ők is változó árakról számoltak be.

Árak tekintetében a tavalyi év folyamán a 125-150 centiméteres nordmann fenyő az Oázis kertészetben 10990 forint volt, míg a lucfenyő 4990 forint, míg a 125-150 centiméteres ezüstfenyő pedig 6990 forintba került darabonként. A Megyeri kertészetben az ugyanekkora nordmann fenyő 15990, a lucfenyő 12990 forint volt az előző évben. A tavalyi árakat tekinthetjük kiindulási pontnak, ettől csak drágább lehet idén a fenyő, ugyanis az infláció és a növekvő költségek miatt biztosan számíthatunk emelésre. Azonban a termelőknek vigyázniuk kell az áremeléssel, mert akár rajtuk is maradhat az árujuk.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.