ÜLÉSEZETT A KARCAG VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE

Karcag Város Önkormányzatának Képviselő testülete megtartotta soron következő testületi ülését.

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete, Zachariáš István, Szepsi volt polgármestere részére – polgármesteri és képviselői munkája során Karcag és Szepsi testvérvárosi kapcsolatainak kiépítéséért végzett kiemelkedő munkájáért – Díszpolgári Címet adományozott. Zachariáš István meghatónak tartotta a kitüntetést, és nagy megtiszteltetés számára, hogy a képviselő-testület megszavazta, ugyanis mindig nagyon szívesen jár Karcagra. Köszönőbeszédében kiemelte a magyarság tudatos megélését, valamint az összetartozás érzését.

Ezt követően a Karcagért Emlékérmet – Karcag város kulturális életének fejlesztéséért végzett tevékenységéért, Andrási Mihály fafaragó, mézeskalács készítő vette át. A Karcag Város Közszolgálatáért Díjat – a karcagi lakosok érdekében végzett lelkiismeretes, precíz munkájának elismeréseként – Nagyné Major Mária köztisztviselő részére adományozta a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete, majd a Karcag Város Egészségügyi és Szociális Szolgálatáért díjat – a város lakossága egészségügyi és szociális ellátása érdekében végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként – többek között dr. Fazekas Katalin főorvos részére adományozta.

Sokéves, lelkiismeretes oktató-nevelő munkájuk elismeréseként, Miniszteri Elismerő Oklevelet és Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehetett át Kiss Ferencné és Tanka Ildikó, a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézményének két pedagógusa. Példaértékű szakmai munkájának elismeréseként, prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere, Miniszteri Elismerő Oklevélben részesítette Kovácsné Kacsó Emíliát, a Jász-NagykunSzolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának kormánytisztviselőjét. Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült továbbá Szilágyi Péter, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának közegészségügyi feladatokat ellátó tisztviselője.

Ezt követően Nagyváthy János Díjat vett át dr. Nagy István agrárminisztertől dr. Zsembeli József tudományos tanácsadó, intézetigazgató, kiemelkedő kutatói és egyetemi oktató munkájáért. Dr. Pintér Sándor, belügyminiszter – kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül – Bátorságért Érdemjelben részesítette Dániel Sándor címzetes tűzoltó főtörzsőrmestert. Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként „Societas Pharmaceutica Hungarica” jutalomdíjban részesült dr. Szalay László Imréné dr. Szabó Anna Katalin gyógyszertárvezető, aki felszólalásában elismerését fejezte ki minden gyógyszerész kollégájának. Rátz Tanár Úr Életműdíjban részesült kiváló és eredményes szakmai tevékenységéért Lévainé Kovács Róza matematika-fizika szakos pedagógus.

Szepesi Tibor polgármester minden kitüntetettnek a Karcag Városi Önkormányzat nevében szívből gratulált és további munkájukhoz sok sikert kívánt. A napirend előtti kérdések feltétele előtt Szepesi Tibor mintegy 30 perces felszólalásában, a Karcagon jelenleg folyamatban lévő fejlesztések felsorolásáról tartott beszédet, amelyben prezentálta, hogy az egy évvel ezelőtt elkezdett munka, és azok a tervek, amelyek célként kerültek kitűzésre, immár a szemünk előtt zajlanak, nagy részünk már megvalósításra is került, és még megannyi beruházás várható Karcag város jövőjében rövid- és középtávon.

A napirendi pontok megtárgyalása során a képviselőtestület a Karcag Városi Önkormányzat 2021. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról szóló beszámolóját 3 nem-szavazat mellett megszavazta. Karcagi-Nagy Zoltán képviselő felszólalással élve hozzátette: a Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság a napirendi pontot megtárgyalta, és megállapította, hogy a kiadás az 1. félévben megfelelő ütemben, a fedezet folyamatos biztosításával valósult meg. Bevétel összességében 77,23%-os mértékben, a kiadás pedig 42,45%-ban teljesült. Szintén 9 igen és 3 nem szavazattal a 2021. évi költségvetéséről szóló 5/2021. (II.15.) önkormányzati rendelet módosításának javaslata is elfogadásra került 3. napirendi pontként.

Javaslat a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról szóló 23/2013. (VI.28.) önkormányzati rendelet módosítására került sor. Az Ügyrendi és Jogi Bizottság tárgyalta az ügyet, melynek mindkét paragrafusát egyöntetűen elfogadta – tette hozzá dr. Kanász-Nagy László képviselő, majd a képviselő-testület is egyhangúan megszavazta a módosítást. Ezt követte a tájékoztató a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás 2020. évi működéséről, eredményeiről és célkitűzéseiről elnevezésű napirendi pont. Az intézmények munkáit dicsérő szavakkal illette Szepesi Tibor polgármester, valamint Pánti Ildikó képviselő is, aki hozzáfűzte, nem csak a város vezetősége van köszönettel a szociális és ellátórendszerek tevékenységéért, hanem a város lakossága is. Nagyné László Erzsébet képviselő a Kátai Gábor Kórház nevében szintén megköszönte a szociális szolgáltatásban és ellátásban résztvevők munkáját az elmúlt évben. A beszámoló egyhangúlag elfogadásra került, és Szepesi Tibor az egész önkormányzat nevében újra kifejezte köszönetét.

A városi Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Fórumának létrehozásáról szóló határozat módosítására történő szavazás során dr. Pintér Zoltán Árpád önkormányzati képviselőt egyhangúlag a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Fórumának tagjává választotta a képviselő-testület. Szintén egyhangú döntés született a Szociális és Egészségügyi Bizottsága elnökének, tagjainak megválasztásáról szóló napirendi pont esetében, melynek során dr. Kanász Nagy László helyett dr. Pintér Zoltán és Lengyel János vált a SZEB tagjává. Ezt követően az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága elnökének, tagjainak módosítására került sor. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság tagja Nagyné László Erzsébet lett, egyhangú szavazás után. A Karcag Városi Önkormányzat Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottsága elnöke és tagjai is módosításra kerültek Nagyné László Erzsébet helyett Karcagi-Nagy Zoltán képviselő került megválasztásra új tagként.

9. napirendi pontként a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének bizottságaiba a nem önkormányzati képviselő tagok megválasztására került sor. Egyhangúlag kerültek megszavazásra a következő bizottságokba az alábbi személyek: Ügyrendi és Jogi Bizottság: Csányi Sándor, valamint Somogyi Gabriella. Pénzügyi és Fejlesztési Biztosság: Domján Sándor, Nagy Attila Csaba, Szentesi Lajos. Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság: Bosnyák Imre, Hamar Bence, Hubai Imre Csaba, valamint Ifj. Nagy Imre. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság: Éliás János, Gulyás Ferencné, Kovács Miklósné, Varga László. Idegenforgalmi, Társadalmi és Külkapcsolati Bizottság: Fazekas János, Harsányi Lajos, Kabainé Csanádi Mária, Szopkó Rita. Szociális és Egészségügyi Bizottság: dr. Lakatos Linda, dr. Perge Judit, Fazekas Lajosné, Péter Éva. A megválasztott bizottsági tagok a képviselő-testület előtt esküt tettek, majd aláírták esküokmányaikat.

10. napirendi pontként a Madarász Imre Egyesített Óvoda Kinizsi úti Óvodába felvehető gyerekek száma a 75 főről 100 főre módosult. A pályázati lehetőségek kihasználása érdekében a Györffy István Nagykun Múzeum telephelyének bővítése válik szükségessé. Ennek keretén belül a Nagykun Látogató Központ a múzeum telephelyévé vált az egyhangú megszavazását követően. A két intézmény alapító okirata emiatt módosításra került. A Karcag, Liget utcai sporttelep fejlesztésének megvalósításához szükséges településrendezési eljárás megkezdésére a Karcag Városi település szerkezeti tervének és Karcag város építési szabályzatának és szabályozási tervének módosítása került egyhangúlag megszavazásra. Következő napirendi pontként 9 igen és 3 nem szavazati aránnyal elfogadta a képviselő-testület a TRV Zrt. viziközműveket érintő 2020. évi tevékenységéről szóló beszámolóját. Andrási András felszólalása során elmondta, hogy úgy érzi, a TRV Zrt. elhanyagolja a karcagiakat. A TRV. Zrt. osztályvezetője válaszában elmondta, hogy mindig szakmai együttműködésben zajlanak a munkák a város vezetőségével és a szakemberekkel. Szepesi Tibor polgármester hozzászólásában elmondta, hogy a javítások teljes mértékben elkészültek, valamint az útfelújítások kapcsán meg fogja követelni a legmegfelelőbb minőségű helyreállítást. Molnár Pál képviselő hozzátette, elismeri a TRV Zrt. munkáját, amely gyakran erőn felül próbál városunkban teljesíteni, de a Füredi út, Huszár utca, Tőkés utcán az úttal és az útpadkával kapcsolatban az ott lakók panaszokkal keresték meg. Szepesi Tibor válaszában megnyugtatta az érintetteket, hogy az említett útszakasz javításának érdekében mindenképp egyeztetni fog a TRV szakembereivel.

Ezt követően Karcag város víziközműveinek 2022-2036. évekre vonatkozó Gördülő fejlesztési tervének elfogadása történt, melyet 8 igen és 3 nem szavazat mellett megszavazott a képviselő-testület. A Karcag Városi Önkormányzat és intézményei földgáz energia közbeszerzésére történt javaslata 3 tartózkodás és 8 igen szavazat mellett került elfogadásra. Következő napirendi pontként Karcag Város Településrendezési eszközeinek 2021. évi 1. módosításához kapcsolódó az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 7. § (3) bekezdés E -pontja által előírt igazolásra történt javaslat egyöntetűen elfogadásra került, majd elfogadásra került Karcag Város Településrendezési eszközeinek 2021. évi 1. módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat határozata is, ezt követően a településrendezési eszközeinek 2021. évi 1. módosításához kapcsolódó partnerségi egyeztetés lezárására is egyhangúan került elfogadásra. 4 millió forinttal csatlakozott a Karcag Városi Önkormányzat a 2022. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz, melynek egyhangú elfogadását üdvözölték a képviselők.

A továbbiakban zárt ülés keretei között tárgyaltak a képviselők napirendi pontokat. A testület munkaterv szerinti következő ülését várhatóan október 28-án, csütörtökön tartja.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.