Kör, kör, ki játszik…

A Nemzeti Tehetség Program keretében a  „ Kör, kör, ki játszik….” c. pályázati projekt megvalósulása a Madarász Imre Egyesített Óvoda Takács Péter úti óvodájában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, „A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása” című, NTP-OTKP-20-0095  pályázati azonosító számon szereplő „Kör, kör, ki játszik…” elnevezésű nyertes pályázat 2020. szeptember 1. és 2021. június 30. között valósult meg a Madarász Imre Egyesített Óvoda Takács Péter  úti óvodájában.

A nyertes pályázat megvalósításához nyújtott támogatás: 500.000 Ft.

A pályázati programban az óvoda „Így kell járni…!” testi-kinesztetikus gyermektánc tehetségműhelye vett részt 12 gyermekkel, Szabó Erika tehetséggondozó óvodapedagógus vezetésével.

A 30 órás program célja: A gyermekek ismerjék meg az évszakokhoz, ünnepekhez, jelesnapokhoz kötődő népszokásokat. Sajátítsanak el hagyományos népi játékokat. Érezzék meg a zene a lüktetését, ritmusát. Szeressék meg a népi játékokat, a népzenét, a táncot. Ismerjék meg a népi tánc alaplépéseit, motívumait.  A hazaszeretet, magyarságtudat, szülőfölhöz kötődés kialakításának erősítése a népi játékokon keresztűl. Személyiségük formálódjon a zene, a népi játék, a magyar népi kultúra és a közösség erejével.

 Élményszerző és lazító programok:

A tehetségműhelybe járó gyermekekkel meglátogattuk a közelben lévő Tájházat, kívül és belül is megnézhettük a régi karcagi házat, annak bútorait, berendezési-, és használati tárgyait.
Megtekintettük a Fazekasház állandó kiállítását is, ahol Kántor Sándor fazekas mester munkáit, vázáit, Miska kancsóit, tányérokat láthatunk, melyek a jellegzetes kun népi motívumokkal vannak díszítve.

Ellátogattunk Tóth János népi fazekasmester még ma is működő műhelyébe, ahol a munkájába is betekintést nyertünk. Tapasztalatot szereztek a fazekasmesterség fogásairól. Kipróbálhatták a korongozást, néhány díszitő elemet és formázási technikát.

A Györffy István Nagykun Múzeumban múzeumpedagógiai módszerek alkalmazásával a Nagykunság néphagyományának, népviseletének, népi játékainak megismerésére nyílt lehetőségünk a gyermekekkel

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek