A ballagó diákok először az iskolától, a termektől vettek búcsút, majd az udvaron szüleik átadhatták számukra a virágokat és az ajándékokat.

A ballagóktól osztályfőnökük, Jobbágy Gergő az alábbi gondolatokkal búcsúzott:

Kedves Ballagók, kedves Szülők, kedves Vendégeink!

Pár évvel ezelőtt, egészen pontosan 4 évvel, 3 hónappal és 14 nappal korábban, egy beszélgetés során megkérdezték tőlem, hogy mit szólnék ahhoz, ha én lennék a leendő 5. osztály osztályfőnöke. Ezek után az izgalmamat és a vegyes érzelmeimet nehezen leplezve és végig gondolva– mi bajom lehet, idegességemben csak nem fogok kiugrani az emeletről (nézz hátra!) – jaa, hogy nincs is emelete az iskolának, így elvállaltam az osztályt és mondhatom, pár új őszhajszállal, de megérte!

Kedves Ballagó Tanítványaim!

Az elmúlt négy évben, alaposan megismertelek benneteket, szívemhez közel kerültetek, bár voltak, akik néha zongoráztak az idegeimen,de ezért is számtalan emlék jut eszembe, a rengeteg közös programból: versenyek, kirándulások, biciklizések, műsorokra való készülődés, bulik, amelyeket együtt szerveztünk és együtt éltünk meg. Mindenkinek emlékezetes a Kiskulcsosi Kavalkádon a szereplésetek, mikor Józsit elragadja a cápa vagy a bálon, amikor ugyan abban a szerepben, már talicskában szállítjátok és biciklipunpával akarjátokmegmenteni mentősökként Józsit.

Eszembe jutnak a földrajz- és osztályfőnöki órák időnként nevetésbe fulladó pillanatai, amikor a kéretlen hozzászólások egészen más irányba terelték a figyelmet és mikor rafinált módon, csak hogy ne tanuljunk, Gerabá – ez érdekes mesélne róla!

Mindig lehetett számítani rátok a versenyeknél, a szerepléseknél, a műsoroknál, mindig számos önként jelentkező volt. Igaz, előre megmondtam, kinek kötelező önként jelentkeznie.

A közös programok, feladatok megerősítettek benneteket kitartásban, önbizalomban, tudatosították bennetek azt, hogy sok mindenre képesek vagytok.

Higgyétek el, ezeket az éveket, napokat, perceket nem lehet kitörölni az emlékezetünkből, nyomot hagynak mindenkiben, bennünk is. Nem fogunk, és nem is akarunk elfelejteni benneteket. Pedagógustársaimmal együtt örültünk minden sikereteknek, apró örömeiteknek, átéreztük a kudarcok okozta fájdalmat, a bánatot, és bosszankodtunk, ha néha úgy éreztük, hogy hiába dolgoztunk.

Valószínűleg ti is ezt érzitek, amikor visszagondoltok a számtalan akadályra, megpróbáltatásra, feladatra, amelyek ebben az iskolában vártak rátok nyolc éven keresztül. A betűvetés és olvasás első lépései Ildikó nénivel és Jettike nénivel, majd a betűk sorba rendezésére és mondatba foglalására már Katika néni és Valika néni tanított. A matematika néhol szinte megfejthetetlen rejtelmei Marica nénivel, a természettudományok megérthetetlen törvényei, szabályai. Tünde nénivel az irodalom itt-ott hosszú és végeláthatatlan olvasmányai, mire a végére értetek, már azt se tudtátok mi volt az elején.

A történelem, a régmúlt gyakran számotokra ködös titkai Anikó nénivel. A földrajzórák, amikor többségében fogtam a fejem, mint kiderült, hogy Budapestnek Magyarország a fővárosa és a XIX. században volt a honfoglalás. A testnevelési órákról ne is beszéljünk, amikor a tanórák előtt megkérdeztétek, mit fogunk csinálni – és azt mondtam, hogy erősíteni fogunk, érdekes módon, a fél osztálynak eltűnt a tornafelszerelése. A házi feladatok, dolgozatok, feleletek, beszámolók és az elmúlt másfél évben kétszeri három-négyhónapos digitális oktatás özönvize, mind–mind olykor leküzdhetetlen akadályként emelkedtek előttetek. Most, mégis itt vagytok, túljutva mindezeken, túllépve a nehézségeken, megkönnyebbülten, bár egy kicsit szomorkodva azon, hogy most valami végleg véget ért.

Igazi gyerekekként viselkedtetek, akik sokszor borzoltátok az utolsó idegszálainkat, végsőkig feszítettétek türelmünket, ugyanakkor sok-sok közös élményt, boldog, vidám pillanatot, örömet szereztetek nekünk.

Az összes tulajdonságaitokkal együtt szerettünk mindannyiótokat! A szeretet a legnagyobb kincs, amit kaphat az ember. Szeretetünkből merítsetek erőt, ha szükségetek lesz arra a jövőben.

A tanáraitoktól kapott iránymutatás segített, hogy ne térjetek le a helyes útról. Már tudjátok, hogy nemcsak akkor tanítottak benneteket, amikor a tábla előtt magyarázták a tananyagot, hanem minden apró jellel, mozdulattal hatottak rátok.

Gondoljatok tanáraitokra szeretettel, és ha alkalmatok nyílik rá, ne mulasszátok el szavakba önteni a hálátokat.

Kívánom nektek, hogy egész életetek során legyen erőtök, kitartásotok a nehézségeket leküzdeni, alkalmazkodni a változásokhoz. Tudjatok megbocsájtani, szeretettel fordulni azokhoz, akik körülvesznek benneteket. Ismerjétek fel, hogy a világ nem úgy működik, hogy csak én kapok. A társas kapcsolatok alapja az adok-kapok egyensúlya, legyen szó szülő-gyerek, tanár és tanuló, barát és barát viszonyáról. Kívánom, hogy azok az alapok, amelyeket ebben az iskolában szereztetek, elegendőek legyenek ahhoz, hogy önmagatok számára célt tudjatok találni, s ezt a célt meg is tudjátok valósítani.

Jobbágy Gergő szavaival érve:

Nyugi! Nyugi! Nem kell mindenkinek sztárnak lenni, elég, ha értékes emberekké váltok! - kívánta az osztályfőnök, majd Mester Anikó tagintézmény-vezető szólt a végzősökhöz és szüleikhez:

Kedves Ballagók, kedves Szülők, kedves Vendégeink!

Szeretettel és nagy tisztelettel köszöntök mindenkit iskolánk egyik legszebb ünnepén, a ballagáson. Más ez az ünnep, mint az eddig megszokottak, hiszen csak szűk körben búcsúzhatunk ballagó diákjainktól. Hiányoznak a rokonok, ismerősök, akik erre a különleges eseményre nem kísérhették el a búcsúzó gyermekeket.

Összegyűltünk, szép ruhát öltöttünk, hogy ezekre a gyerekekre figyeljünk ezen a jeles napon. Együtt vagyunk, hogy ünnepeljük őket abból az alkalomból, hogy általános iskolai éveik végéhez értek. De nem csak ők, hanem velük együtt mi is elértünk életünk egy szakaszának végéhez. És ilyenkor úgy szokás, hogy ünneplünk és számot vetünk: örülünk és meghatódunk azon, hogy ezt is megélhettük.

Kedves Szülők és Kollégák!

Az, hogy ezek a lányok és fiúk most itt állhatnak nemcsak az ő érdemük, kellett hozzá a Ti gondoskodó szeretetetek, biztatásotok, odaadásotok is. Köszönet ezért mindnyájatoknak. Kérem a szülőket, hogy ezután se engedjék el a kezüket, segítsék, bíztassák őket további életük során.

Kedves Ballagó Diákok!

Megtisztelő volt számunkra, hogy életeteknek ezekben a fogékony esztendeiben mellétek szegődhettünk és kísérhettünk Titeket. Remélem, hogy azok az értékek, amelyek szerint igyekeztünk Titeket nevelni, számotokra is fontosak lettek, és talán segítséget adnak később is.

Ilyen alkalommal felmerül bennünk a kérdés, hogy – mi nevelők – jól használtuk-e fel a rendelkezésünkre álló időt, és mindennel felvérteztünk-e titeket, amire a felnőtt életben szükségetek lehet? Bízunk abban, hogy ez így van. Most úgy hisszük, hogy egy védett helyről indultok a felnőttek világába. Erre készültök régóta.

Felnőttnek lenni jó, mert önállósággal jár, függetlenséget ad és felelősséget. De egyben nehéz is, mert a minket körülvevő világban túl nagy a szabadság, ami, elbizonytalaníthat Titeket, és erős az anyagi javak hajszolásának kísértése. Kellenek kapaszkodók, mert nem találjátok meg, vagy könnyen elveszíthetitek a jó irányt.

Egy tanmesét hoztam Nektek búcsúzóul.

Egy este egy csapat nomád lovas épp lefekvéshez készülődött, amikor hirtelen vakító fényesség vette őket körül. Tudták, hogy valami mennyei lény jelent meg nekik. Felcsigázva várták az égi üzenetet, amely biztosan különleges értelemmel bír majd.

Végül így szólt a hang:

– Gyűjtsetek össze annyi kavicsot, amennyit csak bírtok! Tegyétek a nyeregtáskába, azután menjetek tovább utatokon, és holnap este örültök és bánkódtok majd egyszerre.

Miután eltűnt a jelenés, a lovasok csalódottan néztek egymásra. Arra számítottak, hogy a lét örök titkai tárulnak föl előttük, melyek révén gazdagságot, egészséget és célt adhatnak a világnak. Ehelyett valami értelmetlen, lélektelen munkát bíztak rájuk. A káprázatos ragyogás emléke mindazonáltal arra sarkallta őket, hogy lehajoljanak néhány kavicsért, és bedugják a nyeregtáskájukba, miközben dühösen morgolódtak.

Egy napi vándorlás után tábort ütöttek, s ahogy benyúltak a nyeregtáskájukba, felfedezték, hogy valamennyi felszedett kavics drágakővé változott. Örültek a drágaköveknek, és bánkódtak, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.

A régi történet tanulsága szerint a tudás olyan, mint a kavics. Első ránézésre értéktelen, gyűjteni fáradtságos, minél több van belőle annál nehezebb cipelni, de annál könnyebb elhagyni.

A mögöttünk lévő nyolc év során az iskola volt a ti „kavicsmezőtök” és tanáraitoktól kaptátok a kavicsokat. Sokaktól sokféleképpen.

Ti pedig – valljuk be – olykor furcsa „kő-gyűjtők” voltatok. Sokszor ellenálltatok, még mások szenvedélyesen gyűjtögettek. Néha egymás kezét is lefogtátok: Csak nem akarod azt a vackot felszedni? A rátok bízott köveknek nem mindig voltatok jó gazdái. Azt azonban nem tudhattátok, hogy a tudás nem közönséges kavics, épp ellenkezőleg: nagyon is különleges. Mikor az ember már sokáig birtokolta, egyszer csak: gyémánttá válik. Értékes lesz, sőt felbecsülhetetlen értékű! Mikor ez bekövetkezik, a jóslat is beteljesül, ahogy a történetben is beteljesült. A gyémántokra rácsodálkozó emberek boldogok voltak, mert fáradtságuk nem volt hiábavaló, és bánták, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.

Kívánom Nektek, hogy az összegyűjtött köveket jól használjátok fel és építkezzetek belőle. Ki utat, ki falat, házat és hazát. Használjátok fel jól az időt, ami előttetek áll.

Kívánom, hogy a következő iskolátokban álljátok meg a helyeteket és érjétek el a céljaitokat!

Vigyétek iskolátok jó hírét, ne hozzatok szégyent arra a helyre, ahol sokat segítettek nektek tanáraitok, osztályfőnökeitek. Sok szép élménnyel, megszerzett tudással engedünk titeket utatokra! Bármikor várunk vissza titeket szeretettel. Ha segítség kell, akkor is itt vagyunk, ha az örömeiteket akarjátok megosztani velünk, akkor is várunk benneteket szeretettel.

Kedves Nyolcadikosok! Utatokra bocsájtunk most benneteket!

Kedves Gyerekek! Munkátok eredményességét az iskola tantestülete könyvutalvánnyal, oklevéllel és tárgyjutalommal honorálja - mondta Mester Anikó, majd Plósz Csilla Margit intézményvezető átadta a jutalmakat sport, tanulmányi és közösségi munkáért a nyolcadikosoknak.