ELSŐSÖKET FOG TANÍTANI HORVÁTH TÜNDE

A Szent Pál Marista Általános iskolában Horváth Tünde tanítónővel beszélgettünk arról, hogyan is készül a szeptemberi kezdésre, hiszen elsős tanító néni lesz.

A tanítónőnek régen volt már elsős osztálya, de kisfia ősszel kezdte az elsőt, így most belelátott az egész tananyagba, hogy mit, hogyan kell majd csinálnia szeptembertől elsőseivel.

 

Véleménye szerint nagyon fontos az első három hónap prevenciós rész, hogy az iskola-óvoda átmenetet megkönnyítsék, s próbálják felzárkóztatni a gyerekeket.

 

Célja, hogy minél jobban be tudjanak illeszkedni, és minél hamarabb tudjunk hozzákezdeni a munkához elsősei - mondja a tanítónő, aki korábban teljesen más pályára készült.

 

Rendvédelmi szakközépiskolába járt, a rendőrség felé orientálódott, de a szeme miatt nem sikerült a felvételi, így édesanyja javasolta neki,menjen tanítóképző főiskolára. Nem bánta meg azóta sem a döntését, el sem tudná képzelni az életemet a gyerekek, a tanítása nélkül.

 

2006 januárjában itt kezdett, 2013 októberében elment innen és tavaly került újra vissza a Maristába. Időközben elvégzett egy hitoktatói képzést, az első-második évfolyamon ő tanítja a hittant is az iskolában.

 

S mire számíthatnak majd elsősei?

Szeretetteljes és a bizalom-teli légkörre. A gyerekek igényeire mindig odafigyel, ha elfáradnak, játékos, mozgásos, énekes feladatokkal frissülnek majd fel az órákon. Természetesen a tanulás sem marad el, de fontos a kikapcsolódás is.

 

Augusztus végén van a Gólyafióka tábor, ahol megjelennek a beiratkozott elsős gyermekek, itt ismerkedik majd velük, hogy ne ismeretlenül jöjjenek be szeptemberben az iskola kapuin.

 

Itt már sok mindent megtud a gyerekekről, hiszen a kézművességektől kezdődően egy kis feladatlapozáson keresztül látja, hogy a gyerekeknek mihez van tehetsége, vagy mihez épp kevésbé. Ez alapján segíti majd őket az iskolában, hogy fejlődjenek.

 

Horváth Tünde gyermekemet otthon is segíti a tanulásban, hogy minél többet kihozzanak magukból, mert úgy gondolja, hogy a képességeikhez mérten kell teljesíteniük, de mellette sokat társasjátékoznak, nem mindig csak tanulásról szól otthon sem az élet.

 

Szeptemberre teljesen vidám dekorációkkal fogja feldekorálni tantermét, lesz születésnapi fal, sok boldogságos kép, hiszen a gyerekeknek fontos, hogy milyen környezetben vannak. Ha jól érzik magukat, sokkal könnyebben tudnak tanulni és figyelni.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14