Print this page

FELKÉSZÜLTEK A TERASZOK NYITÁSÁRA

A védelmi intézkedések feloldásának második fokozatáról a Magyar Közlönyben április 15-én megjelent jogszabály szerint a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az ott tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen

Kisebb felújítás után, nyit a karcagi Nimród hotel közkedvelt terasza is.

- Mi rendkívül örülünk annak, hogy a döntéshozatalra kijelölt szakemberek most már kedvezőnek látják a feltételeket ahhoz, hogy rendezett higiénés körülmények között újra fogadhassunk vendégeket.

Már nyitnák a belső tere is, de egyenlőre erre még nincs lehetőség

- A legfrissebb hírek szerint, ha eléri az oltottak száma a kijelölt határt, ami jelen esetben 3,5 millió fő, akkor nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. Nekünk ez adott, és nyilván itt fogunk először működni, vendéget fogadni.

Az étterem tavaszi és nyári időszakában nagyon fontos szerepet tölt be a terasztér.

- Mivel beköszönt a jó idő, ezért a vendégek ilyenkor egyébként is jobban szeretnek kint természetben lenni. Ugye ennek megvan a saját hangulata, varázsa annak, hogy hosszú tél után ismét kint élvezhetjük egymás társaságát, egy-egy pár limonádé, vagy egy finom étel mellett.

A bejelentés szerint eltörlik a teraszdíjat, a költségeket másra tudják fordítani

- Nyilván ugye még a pontos dátumot nem harangozták be, de annyi biztos, hogy ha nyithatunk, akkor eltörlik a teraszdíjat, ami azt hiszem, hogy nem csak a fővárosban, de a vidéki városokban is rendkívül kedvezően hat majd a vendéglátóhelyek újraindítására.

A felújítási munkák megkezdődtek a terasz megnyitása előtt

- Nálunk terasz felújítás zajlik, ami éppen a nyitás napjaira el is készül. Korlátcserére gondolok. Ugye a fát karbantartani eleve nagyon költséges, ezért minden olyan összegnek tudunk örülni, amit most erre félre tudunk tenni.

Új intézkedés a teraszon például a megfelelő asztaltávolság, és a fertőtlenítés is folyamatos lesz.

- Nyilván követjük az előírásokat, és ezen túl is törekedni fogunk a higiéniás körülmények betartására, hogy eddig is tettük, nyilván ez most fokozottabban érvényes lesz.

Teljes korlátcsere lesz, illetve kicsit új koncepció lesz majd a kivilágítás terén. Ugye nyilván követve a megújuló igényeket, divatot. A táblánk ugye, ami hivatott bemutatni, hogy kik vagyunk, az kerül majd tisztításra, újragravírozásra, illetve a fafelület, ami marad ugye a talapzat, az olajjal lesz kezelve az időtállóság miatt.

A karcagiak örülnek az újranyitásnak.

- Én rettenetesen örülök neki, nagyon nehezen viseltem már a bezártságot. Egyébként meg én az üzleti világban dolgozom, tehát abból a szempontból is különösen jó nekem, hogy esetleg üzleti tárgyalásokat is tudunk kávézókban is bonyolítani.

Mondta Vál Tamás biztosítási szakember televíziónknak.