KÖSZÖNJÜK A MUNKÁJUKAT

Egy évvel ezelőtt a Kátai Gábor Kórház kerítésére molinót függesztettek a Nimród munkatársai, ezzel is kifejezve az egészségügyben dolgozók munkáját. Mára molinó kifakult, most újra pótolták az aktivisták.



A mai kezdeményezés egy évre vezethető vissza mondta televíziónknak a Kórház főigazgatója
Ez már az elmúlt évben kezdődött, a Nimród szálloda kollégáinak felajánlásából közvetítjük így a dolgozóink felé, illetve ők közvetítik, hogy köszönik áldozatos munkájukat. Nem gondoltuk tavaly még, hogy ez a járvány ilyen hosszú ideig fog tartani

A harmadik hullámban igen, igénybe vannak véve a karcagi kollégák is . Én úgy gondolom, hogy ez a kis molinó, amit minden nap láthatnak, akár bejövetelkor, akár hazamenetkor, a lelkükre nagy hatással van.
Nagyon szépen köszönjük, hogy gondolnak ránk, és hogy köszönik a munkánkat. Úgy gondolom, minden kollégám nevében köszönhetem én is. Továbbá köszönöm a vezetőség nevében az összes itteni dolgozó munkáját, odaadását.
- Egy év alatt számtalan felajánlás, segítség érkezett a lakosság, illetve társadalmi szervezetek részéről.


Én úgy gondolom, hogy nem is lehet kiemelni egyet sem a felajánlásokból, mert akár egy-egy jó szó, egy-egy köszönet, akik felgyógyulva a betegségből sokat tud segíteni. Úgy gondolom, hogy az is nagyon nagy dolog, de bármilyen felajánlás, akár magánszemélytől, akár cégektől, vállalkozásoktól, képviselőktől nagyon jóleső érzéssel töltötte el az itt dolgozókat, ilyen volt most legutóbb a a nőnapi virágok. Erre még példa nem volt, hogy minden nő dolgozó, kapott egy-egy virágot. De nemcsak virág érkezett, henem az ételek, a főételek, amiket hoznak nekünk.

Vagy az, amikor egyszerre 300 darab Ferdinándot hozott be, egy magánszemély.
Nyilván a nevét és nem akarta közölni, nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy a háláját kifejezze ki felénk.


A főigazgató elmondta mindenért hálásak az itt munkálkodók, a betegek és az ellátását végzők.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek